Fordította: Szilvi
Lektorálta:
Xavier
Ősiek
és Aeonok. Két erőteljes halhatatlan csoport a pusztulás szélén, és mindennek a
középpontjában Wynter Dellavale áll.
Wynter
egy boszorkány, aki egykor az Ördög Bölcsőjében keresett menedéket magának és a
szövetségének. A „Szörnyek otthona” néven ismert hely a kitaszítottak és a
szökevények menedéke volt. A nő most Cain, a hírhedt Ősi bélyegét viseli, aki
az örök időkre követelte a lelkét, és nem tervezi valaha is elengedni.
Wynter
és Cain már sok hatalmas ellenséget legyőztek együtt, de most a végső – és
legfélelmetesebb – csatájukkal néznek szembe. Utolsó életben maradt Aeonként, a
mindenható Adam bosszúra szomjazik. A feltételei a következők: Cain és Wynter a
békéért cserébe. Ha az Ördög Bölcsője nem adja ki őket, mindannyiukra lesújt pusztító
dühének teljes ereje. Ahogy a tét egyre nagyobb lesz, Cain és Wynter mindent
megtesznek, hogy legyőzzék Adamet és megvédjék egymást, még úgy is, ha ez azt
jelenti, hogy kiengedik a bennük élő szörnyetegeket...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése