13.-14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

Wynter követte Caint, amint az feltépve a nappali ajtaját berontott, és figyelmét Ishtarra szegezte, aki egy díszes, szinte trónszerű széken ült. Az egyetlen másik személy a szobában az egyik segédje volt – sajnálatos módon nem Shelia.

A női Ősi felállt, egyszerre fintorogva a felháborodástól és a zavarodottságtól, amikor nemcsak Wynter és Cain, hanem Azazel, Seth, Dantalion és Lilith is bevonult a helyiségbe, mögöttük pedig Ishtar egy másik segédje toporgott idegesen. Eve – aki furcsán küzdött, hogy Wynter szemébe nézzen – úgy döntött, inkább visszamegy Seth várába, mintsem hogy részt vegyen a konfrontációban.

– Mi a fenét képzeltek magatokról!? Látom, hogy meglett a boszorkány! – Szipogva nézett Cainre. – Nagyon álszent dolog tőled, hogy meghívás nélkül bemasírozol az otthonomba, amikor állandóan kritizálsz engem, amiért... Miért van rajtad vér?

– Nem az enyém! – válaszolta Cain élesen. – Hol van Shelia?

Ishtar felháborodott a hangnemén. – Tessék?

– Hol. Van. Ő?

– Mi közöd hozzá?

Gyorsan a női Ősi felé lépett. – Ha megtudom, hogy bármi közöd van ahhoz, ami Wynterrel történt, kurvára halott vagy!

Ishtar háta kiegyenesedett. – Most mivel vagyok vádolva?

Wynter előrelépett. – A segéded elteleportált egy Aeonhoz közeli helyre, hogy átadjon négy vámpírnak az Ördög Bölcsőjéből – úgy döntöttek, hogy jó ötlet lenne beváltani a fejpénzt. Ami nem volt az. Most már halottak. De Shelia? Elteleportált, mielőtt esélyem lett volna elintézni. Tehát életben van. És ez gondot jelent számomra.

– És számomra is – mondta Cain. – Hol van?

– Shelia nem tenne ilyet – jelentette ki Ishtar. – Nincs is értelme, hogy benne legyen. Az egyetlen ösztönzője, hogy eláruljon téged, az lenne, hogy élvezze a vérdíjat. Átadni a boszorkányt a vámpíroknak, hogy azok élvezzék, nos, neki semmi haszna sem lenne belőle.

– De neked viszont igen – vágott közbe Lilith. – Wynter végre eltűnne... ahogyan a kezdetektől fogva akartad.

Ishtar arca bíborvörös lett a dühtől. – Semmi közöm ahhoz, ami vele történt! És nehezen hiszem el, hogy Sheliának is lett volna.

– Akkor ugye nem okoz gondot, hogy idehívd, hogy kikérdezd? – kérdezte Dantalion, a hangja kellemes, de veszélyes volt.

Ishtar gőgös hangot adott ki. – Rendben! – A tekintetét a toporgó segédre villantotta, aki utánuk sietett, amikor berontottak a nappaliba. – Azonnal hozd ide Sheliát! Ne mondd el neki, miről van szó! Tudni fogom, ha megtetted.

A segéd nagyot nyelt, majd bemutatott egy valódi, tisztességes pukedlit, és távozott.

Ishtar Wynterre meredt. – Ha hamisan vádoltad meg az egyik segédemet...

– Mi oka lehetne rá, hogy ezt tegye? – kérdezte Seth, összefonva a karját.

Ishtar olyan pillantást vetett rá, amely megkérdőjelezte az intelligenciáját. – Hogy Cain gyanakodjon és ellenem forduljon, természetesen. Talán arra is sarkallja, hogy megöljön engem.

Wynter összehúzta a szemét. – Ha egyszer eljön az idő, amikor holtan akarlak látni, magam gondoskodom róla – nincs szükségem arra, hogy bárki megtegye helyettem! Ezt te is tudod!

Ishtar szemhéja megrebbent. Igen, tudta.

– Te vetted rá a segédedet erre? – kérdezte Azazel az Ősitől.

Ishtar arca megkeményedett. – Tényleg van értelme, hogy egy ilyen nagy felfordulás idején, amikor olyan közel vagyunk ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk, és minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy az összes Ősi összetartson, valóban ilyesmit tennék?

Valójában nem, nem lenne. Cain is kételkedhetett benne, mert, nos, nem tépte le a fejét a testéről.

Kopogtak az ajtón, és Ishtar felszólította az újonnan érkezőt, hogy lépjen be.

Shelia nagyképűen, pimaszul sétált befelé. – Hívott engem, úrnőm? – Tekintete hanyagul végigsiklott a helyiségben lévőkön. Amikor a tekintete Wynterhez ért, elsápadt az arca. Tiszta rémület suhant végig a vonásain, és csillant meg a szemében.

Wynter sötét mosollyal nézett rá. – Ha nem lettél volna olyan eltökélt a gyors teleportálásra, észrevehetted volna, hogy a dolgok nem éppen a terv szerint alakultak. Sem neked, sem a vámpíroknak.

Ishtar gyanakodva hunyorgott, és a segéd felé sétált.

– A boszorkány igazat mond?

Shelia szemei kitágultak. – Nem, persze, hogy nem! Ő Cain hitvese! Soha nem lennék olyan ostoba, hogy feldühítsek egy Ősit!

Cain felmordult. – Hazudsz!

Shelia rövid oldalpillantást vetett rá, testtartása alázatos volt. – Nem, esküszöm, hogy nem!

Cain felvonta a szemöldökét. – Szóval hazugnak nevezed a hitvesemet?

– Nem vádaskodom, csupán az ártatlanságomat állítom.

Ártatlanság a seggem! – Senki sem fogja bevenni a hülyeségeidet, Shelia! A vámpírokhoz teleportáltál engem, azt tanácsolva nekik, hogy lőjenek lábon, hogy gyenge maradjak, és azt is mondtad, hogy élvezzem az időt Adammel. Állítólag azt is mondtad a vámpíroknak, hogy egy vasgolyó a szívbe vagy az agyba megölne. Talán érdekelhet, hogy tévedtél.

Shelia tekintete összeakadt az övével. – Senkinek sem mondtam ilyet...

– Ne hazudj már, baszd meg! – kiabálta Cain, és a szavak olyan erővel visszhangoztak, amit Wynter a csontjaiban érzett.

Shelia megrándult. – Esküszöm, hogy nem hazudok!

– De igen, azt teszed – mondta Ishtar hunyorogva. – Látom.

Wynter pislogott, megdöbbenve azon, hogy az Ősi nem állt a segédje oldalára. Ha a többi Ősi arcáról lehetett következtetni, ők is hasonlóan meglepődtek.

Shelia tagadólag rázta a fejét.

– Miért segítenél azoknak a vámpíroknak?– követelte Ishtar. – Mit ajánlottak neked, ami meggyőzött, hogy ilyen módon elárulj engem?

– Soha nem árulnálak el! – esküdözött Shelia.

Ishtar orrlyukai kitágultak. – Soha nem fogom megérteni, miért, de Cain a hitvesének fogadta a boszorkányt. Azzal, hogy átadtad őt azoknak a vámpíroknak, elárultad őt. És ha elárulsz egy Ősit, azzal mindannyiukat elárulod.

– Azt hittem, azt akarod, hogy elmenjen!

– Ha azt akarnám, hogy eltűnjön, már nem lenne itt.

Wynter felhorkant. Az Ősinek tényleg nem kellene ennyire biztosnak lennie ebben.

Shelia zokogni kezdett. – Sajnálom!

– A sajnálkozásod hiábavaló! – vicsorogta Cain. A tekintete Ishtarra siklott. – Nem hagyom, hogy életben maradjon!

Ishtar felemelte az állát. – Ő az én segédem! Az én jogom megbüntetni őt!

Cain úgy surrant felé, mint egy ragadozó, aki harcolni akar a másikkal. – Ne tegyél próbára! A hitvesem meghalhatott volna amiatt, amit tett. Az enyém a jog, hogy véget vessek a szuka életének!

– Nem engedhetem meg, hogy egy ilyen cselekedet büntetlen maradjon részemről, különben másokat is arra ösztönözne, hogy azt higgyék, vállalhatnak hasonló kockázatot – mondta Ishtar.

– Akkor megbüntetheted – kezdte Cain –, de a gyilkos csapás az enyém lesz.

Wynter sokkal jobban szerette volna, ha a gyilkos csapás az övé, de tudta, hogy a férfinak szüksége van erre; tudta, hogy valamilyen módon bosszút kell állnia érte. És mivel ő már elintézte a vámpírokat, neki csak a segéd maradt megbüntetni.

– Ezzel egyet tudok érteni – mondta Ishtar, meglepve Wyntert. A női Ősi nem a legértelmesebb személy volt. – Nyilvános kivégzés lesz. Példát kell statuálni vele.

– Egyetértek – mondta Cain.

Ishtar egy lépést tett felé. – De hadd tisztázzak valamit! Nem fogok megfizetni Shelia árulásáért! Akármit is szeretnél hinni, nem én vettem rá erre!

Cain szinte farkasosan döntötte oldalra a fejét. – Ishtar... ha azt hittem volna, hogy te állsz emögött, már halott lennél.

Mindannyian tudták, hogy ez igaz.

Dantalion és Azazel rángatta ki Sheliát a várból a bástya udvarára. A két férfi ezután elhátrált, csatlakozva Wynterhez és a többi Ősihöz, és egy kört alkottak a zokogó segéd körül.

A várudvarban tartózkodó emberek kíváncsian özönlöttek elő a műhelyekből, az istállóból és más épületekből, hogy köréjük gyűljenek. Wynter véres állapotát látva sokan furcsa pillantásokat vetettek rá. Mostanra már tényleg hozzá kellett volna szokniuk ehhez.

Shelia reszketve átölelte magát, tekintete pedig megtalálta Wyntert. A szemében nem volt se bűntudat, se sajnálkozás. Csak harag és félelem. Csontig hatoló rettegés.

Wynter közömbösen megvonta a vállát. – Mondtam, hogy ezért meg fogsz halni.

Ishtar belépett a körbe. – Az egyik saját segédem elárult engem – kiáltotta, biztosítva, hogy a hangja eljusson a nagy tömegbe. – Pontosan hogyan? Azzal, hogy elárulta Ősi társamat. Részt vett abban a tervben, hogy a hitvesét Aeonba vigye. Az árulást nem veszem félvállról. Sosem marad büntetlenül! Az árulónak nem jár más, mint kínkeserves halál. Úgy tűnik, néhányan megfeledkeztek erről. Nos, hadd frissítsem fel az emlékezeteteket!

Ezután Shelia térdre rogyott, és úgy sikoltozott, mintha valaki széttépte volna az egész lényét. Wyntert ez arra emlékeztette, amikor Cain a berserkert kínozta meg azzal, hogy a lelkét ostorozta. Ez volt az a dolog... Ha egy Ősinek joga volt a lelkedhez, nem csak szinte elviselhetetlen mértékű örömet okozhatott neked, hanem ugyanilyen mértékű fájdalmat is.

Shelia még mindig sikoltozva, négykézlábra esett. A szemében szétpattantak az erek. Kipirult bőrén verejték gyöngyözött. Az arcán és a nyakán kirajzolódtak az erek.

Ishtar nem adott neki kegyelmet vagy haladékot. Valahányszor úgy tűnt, hogy Shelia elájul, az Ősi néhány pillanatra enyhített. De aztán újra kezdődött a kínzás. Folytatódott és folytatódott és folytatódott.

Shelia vért köhögött, és Wynter elgondolkodott, hogy vajon elpattantak-e az erek a segéd torkában vagy a tüdejében a sikoltozástól. A nő a földre roskadt, és összegömbölyödött, mintha ez megvédhetné a fájdalomtól. De semmi sem tehette.

Wynter észrevette, hogy a tömeg – amely egyre csak nőtt, mintha a kiáltások vonzották volna az embereket – nem találja könnyűnek a nézést. Néhányan összerezzentek vagy elfordították a tekintetüket. Mások émelyegni látszottak, és erősen összeszorították az ajkukat. De senki sem érzett késztetést, hogy felszólaljon a sikoltozó nő nevében.

Wynter szövetsége nagyon sajnálni fogja, hogy kihagyta ezt. Még nem tértek vissza a kereséséből, így nem tudott bejelentkezni nekik.

A földön fekve, Shelia teste ívbe feszült, és kapálózott a lábaival, miközben folytatódtak a kínok. Jajongása rekedt, fojtott kiáltásokká változott. És Wynter tudta, hogy a nő lelkileg össze fog törni, ha Ishtar nem húzódik vissza valamikor hamarosan.

Talán Cainnek is ez járt a fejében, mert belépett a körbe, és felemelte a kezét, jelezve, hogy a női Ősi álljon meg. Ishtar összeszűkítette a szemét, annyira megsértődött a tekintélyt parancsoló gesztustól, hogy dacosan folytatta a kínzást még néhány pillanatig. De aztán végül abbahagyta.

Cain a reszkető és nyöszörgő segéd körül körözött. A nő izmai időnként megrándultak, és itt-ott értelmezhetetlen szavakat motyogott.

Ishtarral ellentétben Cain nem nézett a tömegre, és nem is szólt hozzájuk. És Wynter tudta, hogy ez azért volt, mert bármennyire is tetszett Cainnek a nyilvános kivégzés gondolata, nem igazán az emberekért tette ezt. Nem érdekelte, hogy ebből produkciót csináljon. Sheliára összpontosított, arra, hogy a nőt szenvedésre késztesse, pusztán azért, mert azok után, amit tett, ez kurvára tetszett neki.

Wynter tudta, hogy amit a férfi most tesz, az rossz lesz, és megerősítette magát – pontosabban a gyomrát. Nem nézett félre. Nem fog undort mutatni, bármit is tesz a férfi. Ezt a szívességet már azzal viszonozta, hogy soha nem hátrált meg, valahányszor a lány pontosan úgy jött oda hozzá, ahogy most is kinézett.

A férfi felemelte a kezét, tenyérrel felfelé, és az erő csillogó hulláma felhőszerű formában gyűlt össze. A „felhő” csavarodott, kavargott és lüktetett. Egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban. Amíg meg nem változott, színt és formát nem váltott, és valami mássá alakult.

Méhrajjá vált.

Bazi nagy méhekké, amelyek szinte... eszeveszetten zümmögtek. Sőt, dühösen. Ó, a pokolba!

A rovarok Sheliára szálltak, tetőtől talpig beborítva őt. A nő rángatózott és megfeszült, csapkodott a kezeivel és gyengén kapálózott a lábaival. A méhek nem repültek el, nem ijedtek meg. Néhányan bemásztak a fülébe és a szájába – talán még más testnyílásokba is.

Csatt.

Wynter majdnem összerándult a hangra. Újabb reccsenés hallatszott. És még egy. Csak ekkor vette észre, hogy Shelia egyik karja most kényelmetlenül ki van csavarodva. Jesszus!

Hideg ujjak táncoltak Wynter tarkóján. Néha könnyű volt megfeledkeznie arról, milyen erőteljes is Cain; milyen könnyedén tudott fájdalmat okozni; milyen kevés kegyelem volt benne.

További csontok repedtek el. Még több testrész csavarodott ki természetellenes szögben. Egészen addig, amíg a nő úgy nem nézett ki, mint egy átkozott gumiember. Kegyetlen és szadista volt – ez nem volt másképp elképzelhető. Shelia gyenge fájdalomkiáltásai elvesztek a zümmögés alatt.

Éppen amikor úgy tűnt, hogy Sheilában már nem sok élet van, egy utolsó reccsenés következett. Eltört a nyaka. A méhek fokozatosan eltűntek, végül semmivé foszlottak. Mivel a Leviatánok szó szerint a pokol kapui voltak, Shelia lelke csupán egyetlen helyre kerülhetett, függetlenül attól, hogy mennyi jót tett életében – a pokol legmélyére.

Bon voyage![1]

Senki sem szólalt meg. Vagy mozdult meg. Még csak nem is lélegzett túl hangosan. Beleértve a többi Ősit is. Úgy tűnt, az utolsó dolog, amit bárki akart, az Cain figyelme volt.

A férfi tekintete Wyntert kereste. Elsötétült. Megerősödött. Ragyogott. Érzelmek sokasága villant fel gyorsan azokban a szemekben – túl gyorsan ahhoz, hogy a nő felismerje őket –, mintha mindegyik az uralomért harcolna.

Annak ellenére, hogy a bensője még mindig émelyegve kavargott, kinyújtotta a kezét, tudtára adva a férfinak, hogy nem fordul el tőle; hogy nem undorodik attól, amit tett, vagy attól, aki ő.

Ó, a kínzást biztosan nehéz volt végignézni. És azt is lehetett mondani, hogy tovább ment, mint kellett volna. De ha őszinte akart lenni, nem volt benne biztos, hogy ő maga kevésbé lett volna könyörületes a férfi helyében. És figyelembe véve, hogy Adam sokkal rosszabbat tett volna Wynterrel – valószínűleg ez volt az, ami arra késztette Caint, hogy ilyen gyötrelmessé tegye Sheila halálát –, komolyan nehéz volt együttérzést éreznie vele.

Cain egyenesen Wynterhez lépett, és megfogta a kezét.

– Haza! – mondta. Ez nem egy meghívás volt. Hanem figyelmeztetés. Egy üzenet, hogy nem állt készen arra, hogy egyhamar elváljon tőle.

Mivel Wynter nem érezte szükségét annak, hogy távol legyen tőle, beleegyezett: – Haza!

 

*

 

Végighúzva a hajkefét a nedves haján, Wynter a csukott fürdőszobaajtót nézve felsóhajtott. Mióta volt bent? Húsz perce? Talán még régebben? Fogalma sem volt róla. De az biztos, hogy még mindig zuhanyozott, mert hallotta, ahogy a víz a csempére fröccsen.

Valamit tennie kell, hogy kizökkentse Caint abból a bármilyen zónából, amiben volt. Abban a pillanatban, hogy beléptek a hálószobába, a férfi elengedte a kezét, és azóta nem ért hozzá. Még csak azért sem, hogy segítsen neki lemosni a vért. A pokolba is, még a zuhanyzóban sem csatlakozott hozzá. Hacsak nem siettek valahová, nagyon ritkán fordult elő, hogy külön zuhanyoztak.

Nem úgy tűnt, mintha most szüksége lenne a lánytól egy kis térre. Sőt, minden egyes alkalommal, amikor ránézett, úgy tűnt, hogy semmi mást nem akar, csak magához rántani és szorosan átölelni. De a fickó eltökélten tartotta a fizikai távolságot közöttük, és a lány nem értette, miért.

Egy dologban Wynter biztos lehetett: nem arról volt szó, hogy nem akarta volna megérinteni, amíg metaforikus vér tapad a kezéhez. A múltban már megérintette a lányt, amikor valódi vér szennyezte a kezét. Tisztogatták egymást kisebb-nagyobb csaták után.

Wynter azt is gondolhatta, hogy a férfi egyszerűen csak annyira dühös, hogy attól fél, bántani fogja, ha hozzáér, de ez nem hangzott igaznak. Cain jobban uralkodott az érzelmein, mint a legtöbb ember. Persze, a düh a megfelelő körülmények között keményen meg tudta lovagolni, de nyíltan sosem borult ki. Soha nem engedte magát erőszakoskodni azokon, akik nem érdemelték meg.

Még az is, ahogyan Sheliával bánt, nagyon fegyelmezett és módszeres volt. Cain átkozottul értett ahhoz, hogy magába zárja az érzelmeit és megőrizze a nyugalmát. Szuper extrém eseményekre volt szükség ahhoz, hogy ez elpárologjon.

Wynter hallotta, ahogy elzáródik a víz a zuhanyzóban. Épp ideje volt. Letette a hajkefét a komód tetejére.

Eltelt néhány pillanat, mire Cain kisétált a fürdőszobából, egy törülközőt csavarva a csípője köré. A francba! Az a sok kemény, tetovált izom csillogott az apró vízcseppektől... A lány legszívesebben felnyalta volna őket. Az egész férfit végig akarta nyalogatni.

A tekintete azonnal a lányt kereste, mintha egyszerűen csak tudnia kellett volna, hogy még mindig ott van. Magába szívta a lány látványát a pólójában. Wynter azt vette fel, mert tudta, hogy a férfi szerette, ha a pólóját vagy ingét viseli. A férfi azonban nem reagált. Egyáltalán nem szólt egy szót sem. Ehelyett csendben megszárítkozott, majd melegítőnadrágot és pólót húzott magára.

Éppen meg akarta kérdezni, hogy készen áll-e a beszélgetésre, de ekkor ujjpercek kopogtak az ajtón. Cain kinyitotta, átvett egy tálca ételt attól, aki az ajtó túloldalán állt, majd becsukta az ajtót.

Főtt zöldségek és grillezett hús illata szállt feléje, amitől megkordult a gyomra. Még nem vacsorázott, és már nagyon éhes volt.

Cain letette a tálcát az asztalra, és a lány által általában elfoglalt hely felé mutatott. Amikor Wynter leült, ő is leült vele szemben.

Bár a nő éhes volt, először a vizes palackért nyúlt. Útban Ishtar várához már megivott egy teljes üveggel, de a szomjúság még mindig csiklandozta a torkát. Tényleg szüksége volt Anabel egyik fiatalító bájitalára. De a szövetsége nyilvánvalóan még nem érkezett vissza az Ördög Bölcsőjébe, különben már régen idejöttek volna, hogy megkeressék.

Ő és Cain viszonylag csendben ettek. Nem volt kényelmetlen, de érezhető súlya volt. Ez nem akadályozta meg Wyntert abban, hogy lenyelje az ételt. Miután végeztek, Cain a földre tette a tálcát a kamrán kívül.

Felállva a székéről, a férfihoz indult, és egyáltalán nem volt lenyűgözve, amikor az elhátrált. Összefonta a karját.

– Oké, mi a helyzet?

Állkapcsa megfeszült. – Most nem érinthetlek meg!

– Dehogynem teheted meg!

– Nem, nem lehet. Nem fogom!

– És miért nem?

Ujjai ökölbe szorultak. – Egyszerűen jobb így.

– Ha teret akarsz kérni, vagy valami más baromság...

– Nem teret. Akarom, hogy itt legyél. Látni akarlak! De még nem érhetek hozzád!

– Ezt meg kell magyaráznod, mert nem értem!

Ragyogó szemekkel a férfi elindult feléje, csupa parázs és szexuális agresszió. – Ha rád teszem a kezem, nem leszek képes pusztán tartani téged. Nem lesz gyengéd, lusta csók. Kurvára fel foglak emészteni. Nem hazudok, édesem, csak elveszek és elveszek és elveszek. Lakmározok, jelölök és dugok. Annyiszor foglak elélveztetni, ahányszor csak akarom. Nem hagyom abba, amíg nem lesz elég. Teljesen tönkreteszlek, mire végzek. Egyetlen gondolat sem marad a fejedben, mert szétkúrom az agyad minden zegzugát.

 

---

[1] Jó utat!

Tizennegyedik fejezet 

Nos, ez az ígéret mindenféle szexuális ingert aktivált. Wynter érezte, ahogy a nyakán és az arcán végigfut az izgalom pírja. Nem meglepő. A hormonjai éppen összeomlottak.

Ha bármelyik másik férfi mondta volna neki ezeket a szavakat, Wynter azt hitte volna, hogy csak beszél. De Cain néha szuper heves tudott lenni. Ami nem azt jelentette, hogy durván dugta meg. Nem, olyan dolgoknak vetette alá, amelyeket csak tiszta szexuális kínzásnak lehetett nevezni. Csak elvett és elvett. Incselkedett, felizgatott és elhúzta az egészet. Váltakozva tagadta meg tőle az orgazmust, és kényszerítette orgazmusra, lényegében teljesen átvéve az irányítást az élvezetei felett.

Bár voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy ez maga a pokol, de voltak olyan pillanatok is, amikor olyan erősen elélvezett, hogy az orgazmusok szinte teljesen elnyomták őt; legalább annyira érezte a mentális kielégülést, mint a fizikait. Meglehetősen szerette ezeket az orgazmusokat. Ezért kavargott most várakozás a gyomrában.

– Nem mintha még nem használtál volna ki így. Nem látom a problémát. – A fenébe is, ha nem tört meg a hangja.

Semmilyen elégedettség nem áradt el a férfi arcán. Csak egy ingerültség, amitől kitágultak az orrlyukai.

– Az a baj, hogy nem én leszek az egyetlen, aki megdug. A teremtményem fel fog emelkedni. Meg fog harapni téged. Csak ezen jár az esze.

Wynter megfeszült.

– Hét órát voltunk nélküled! Fogalmunk sem volt, hol vagy! Csak azért tudtuk, hogy élsz, mert megérintettük a lelkedet. De nem tudtunk eljutni hozzád. Kurvára itt ragadtunk!

Wynter mellkasa megsajdult a férfi szemében csillogó elkínzottságtól és tehetetlenségtől, és ami éles éleket hagyott a hangjában.

– A szörnyetegem egész idő alatt egy káosz volt. Én sem voltam jobb. És bár visszatértél, és látja, hogy jól vagy, mentálisan még mindig nincs jó helyen. Ahogy én sem, úgyhogy most nincs elég önuralmam ahhoz, hogy határozottan megfékezzem. Tudja ezt; ki is használná. Az egyetlen lehetséges módon akar igényt tartani rád. Egy kis fizikai teret kell adnod nekem.

Talán. De nem akart. Nem pusztán azért, mert a szexuális figyelmeztetése meglehetősen izgalmasan hangzott, hanem mert a férfinak szüksége volt egy kis vigaszra. És ezt nem tudta megadni neki, hacsak nem érintette meg. – Fájna? A harapás?

Cain pupillái kitágultak, és nagy levegőt vett... mintha már a beszélgetés is túl sok lenne a libidójának.

– Wynter! – Ez egy figyelmeztetés volt, egyszerűen és tisztán.

– Legalább megmondhatnád, ha fájdalomra kell készülnöm.

Tanulmányozta a nő arckifejezését. – Hagynád, hogy megharapjon a szörnyetegem?

Nos, a kötelék végrehajtásához három harapás kellene, így egy kis harapás itt és most nem ártana. Bár...

– Nem, ha egy darabot is ki fog szedni belőlem. Ez lenne az, amit csinálna?

– Nem. Nem bántana szándékosan, de nem is lenne óvatos veled. Semmi gyengédség nem lenne abban, ahogy hozzád érne vagy megdugna.

Wynter nyelt egyet. – És a mérge?

– Állítólag éget egy kicsit, bár csak néhány pillanatig.

Ez nem igazán nyugtatta meg a nőt, hiszen Cainnek szokása volt lekicsinyelni, hogy mennyire fájnak a kis jelölései. – Nincs szükségem arra, hogy te vagy a szörnyeteged óvatosak legyetek velem. Megbirkózom bármivel, ami kettőtöknek van.

Cain bámulta a nőt, a szíve hevesen kalapált, a farka gyötrelmesen kemény volt. Annyira szerette volna elhinni a szavait. Szüksége volt arra, hogy érezze a bőrét a keze alatt, az ízét a szájában, a belső izmainak forró, síkos szorítását, ahogy megremegnek a farka körül. Vissza kellett szereznie a lány minden porcikáját, hogy a sajátjává tegye. De az irányítása egy ponton elkerülhetetlenül összeomlana, és ekkor a szörnyetege kinyilvánítaná a saját igényeit, és Cain aggódott, hogy ez megijesztené a lányt. Esetleg még el is űzné őt. Sőt, attól tartott, hogy később megbánná, hogy hagyta, hogy megharapja.

– Miért tétovázol még mindig? – A lány ajkai összepréselődtek. – Jobb, ha nem veszed a fejedbe, hogy elijeszt a teremtményed!

A kis boszorkánya időnként túl jól olvasott benne.

– Mindazok után, amit elmondtál, még mindig itt vagyok. Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy nem vagyok könnyen ijedős. Ráadásul már találkoztam a szörnyetegeddel.

– Akkor nyugodt volt. Most nem az. És ne legyenek kétségeid, édesem, úgy fog megdugni, mint egy állat.

– Még mindig nem látom a problémát.

Magában káromkodott, miközben a farka megrándult, a teremtménye pedig sürgetően nyomódott a bőréhez. Cain megfogta a nő állkapcsát. – Légy biztos benne, Wynter! Légy nagyon, nagyon biztos!

Felvonta a szemöldökét. – Úgy nézek ki, mintha nem lennék az?

– Nem. Úgy nézel ki, mint aki már alig várja, hogy dughasson. – Ettől csak még jobban megsajdultak a golyói. Leengedte a kezét, és elhátrált egy lépést.

– Vedd le a pólót!

A lány engedelmeskedett, hagyta, hogy lecsússzon a válláról, és a padlóra essen. A meztelen nő látványa mindig a legjobb csapás volt Cain gyomrába. Amikor meztelen és felizgatott volt, a látvány még jobb volt. A pupillái kitágultak. A bőre kipirult. A mellbimbói feszes kis pontok voltak. A combizmai megfeszültek és meg-megrándultak… mintha összeszorítaná őket, hogy enyhítsen a vágyán.

Tiszta férfiúi elégedettség töltötte el. Ez a gyönyörű teremtés egészen a lelkéig az övé volt.

– Ne feledd, hogy figyelmeztettelek! – mondta csípős hangon. – Fordulj meg! Fogd meg az ágyrácsot!

Ismét ellenvetés nélkül engedelmeskedett.

– Jó kislány! – A lány karcsú hátvonalát és tökéletes kis fenekét csodálva Cain levetette a saját ruháit. Meztelenül végigsimított a tenyerével a lány gerincén, majd mellkasával a hátához simult. A fogait elég erősen végighúzta a tarkóján, hogy jelet hagyjon, és azon tűnődött, vajon a lány megérezte-e azt az elvadult energiát, amely a bőre alatt zümmögött, és arra ösztönözte, hogy erőszakosan belemélyessze a farkát a testébe, nem gondolva arra, hogy tetszik-e neki vagy sem.

Csípős pofont adott a lelkének. A lány zihálva összerándult, a háta ívbe feszült. Megismételte. És még egyszer. És még egyszer. Minden alkalommal növelve a pofonok „súlyát”.

Mivel tudta, hogy a gyengédség és a durvaság kombinációja megzavarja a lány mentális egyensúlyát, lágyan végigsimított a hátán, és könnyed csókokat nyomott a nyakára és a vállára. Szerette a bőrének ízét. Szerette a mágia fűszerét, amely ízesítette.

A lány hívogatóan a farkához nyomta a fenekét. Cain nem fogadta el. Ehelyett könnyed érintésekkel, erős paskolásokkal és kemény ütésekkel ostorozta a lelkét.

A nő mögé guggolt, hogy nyalogatni és csipkedni tudja a fenekét, szándékában állva saját nyomokat hagyni, mielőtt a teremtménye átvenné az irányítást. Az jelenleg Cain bőréhez nyomódott, és a lányra vágyott. Az egyetlen dolog, ami visszatartotta attól, hogy túl erősen nyomja, az a tudat volt, hogy hamarosan megkapja őt; hogy megharaphatja és magáévá teheti.

Már többször felhívta a lény figyelmét arra, hogy ha nem vigyáz rá, a nő nem akarja majd, hogy megismétlődjön a dolog. Remélte, hogy ez elég ösztönzés lesz a lénynek, hogy kímélje Wyntert – vagy legalábbis amennyire csak képes volt rá.

Cain mély levegőt vett, beszívva a lány szükségének kábító illatát. Az ujjaival végigsimított a résén. Igen, tényleg nedves volt.

Végigcsókolva a gerincét, körmeit végighúzta a combjain és a buja fenekén. Wynter sziszegve simult a szúró simogatásba, a feje hátracsuklott, amikor a férfi a tiszta gyönyör lélekig hatoló hullámával fokozta az érzést.

– Cain, szükségem van rád magamban!

Makkját a lány bejáratához igazította. – Ne aggódj, kis boszorkány, megkapod a farkamat! – Mélyre hatolt, miközben a csiklójára paskolt. A nő fojtott sikollyal elélvezett, a puncija olyan kurva erősen szorította a férfit.

Cain a fogait csikorgatva várta, amíg a nő orgazmusa alábbhagy. Aztán visszahúzta a farkát, és hátralépett.

A lány ránézett a válla fölött. – Mi a fene?

Cain felvonta a szemöldökét. – Azt mondtam, hogy megkapod a farkamat. Nem pedig azt, hogy megduglak vele.

A szemei dühre lobbanva villantak a férfira.

– Tudtad, hogy mire vállalkozol! Most pedig fordulj szembe velem! Dőlj az oszlopnak! – A férfi hümmögött, amikor a nő követte az utasításait. – Nagyon jó!

A teste annyira túlérzékennyé vált, hogy forrón csípett, mintha lángolna. Wynter megnyalta az ajkait. Belső izmai továbbra is görcsösen feszültek, mintha a kegyetlenül kihúzott farkat keresné. – Csókolj meg!

– Ó, szándékomban áll! – A férfi letérdelt elébe, a puncijához simult, forró lehelete végigsiklott a nedves húson.

Wynter felzihált, és a feje fölé nyúlt, hogy megmarkolja a mögötte lévő ágyrácsot. Cain mindig határozottan vezetőnek tűnt, még akkor is, ha a hátán feküdt, vagy térdelt. Most is ugyanolyan hűvös és domináns volt, mint mindig. De ma este érezte a különbséget a férfiban. Érezte a visszafogottságának apró töréseit. Bármennyire is veszélyesek voltak ezek a törések, nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy számára az izgalom fűszerét adják. Hát, ő már csak ilyen furcsa volt.

Bármennyire is ingatag volt jelenleg Cain kontrollja, mégsem veszítette el a fejét vele. Nem okozott neki túl nagy fájdalmat, és nem árasztotta el túl sok érzéssel. Mintha attól félt volna, hogy ha megengedné magának ezt a sötét élvezetet, akkor hivatalosan is elszállna az önuralma.

Cain a vállára emelte Wynter lábát, és lehajolt, hogy megsimogassa a rését. – Bárhol felismerném ezt az ízt. Mintha belevésődött volna a szervezetembe. – A hüvelykujjával szétválasztotta a redőket, és hosszan megnyalta.

Wynter nyögdécselve kaparta az oszlopot, elolvadva, ahogy a férfi nyelvének bársonyos mozdulatai végigsiklottak a résén. Ezek sosem voltak eszeveszett simítások, nem, a férfi gondosan ügyelt arra, hogy minden erogén pontját elérje. Wynter belső izmai újra megremegtek, többre volt szüksége, mint nyalogatásra és...

Egész teste keményen megrázkódott, amikor az érzések hűvös, szúrós hullámai végigsöpörtek és felhorzsolták a lelkét. Mintha valaki egy jéghideg, csipkés élű korbáccsal ütötte volna meg, majd végighúzta volna a húsán. Fájt, de a kellemetlen érzés folyékony gyönyörré változott, ami szétzilálta az idegvégződéseit.

Ezután egy forró érzéshullám következett, amely végigsiklott a lelkén, mintha égetően forró vizet öntöttek volna rá. Ismét fájt, de a fájdalom újra gyorsan átváltott gyönyörbe.

A férfi korábban hamis biztonságérzetbe ringatta, döbbent rá. Elhitette vele, hogy szorosan tartja magát; hogy a dolgok talán nem lesznek olyan hevesek.

Pillekönnyű bizsergés suhintotta meg selyemszalagként a lelkét. Gyengéden. Hűvösen. Dekadensen. A hirtelen váltás a keményről a lágyra kizökkentette az egyensúlyából.

Újra jöttek, ugyanolyan lágyan. És a túlságosan gyengéd érzések nem voltak mások, mint puszta incselkedés. Arra késztették, hogy vágyjon, vágyakozzon, igényelje a keményebb érintést. A mellbimbói olyan fájdalmasan feszültek, hogy összeszorított fogain keresztül sziszegett.

Cain nyelve belehatolt a nőbe, és egy kis kavargást végzett, végigsimítva a túlérzékeny falakon. A lány nagy levegőt vett, majd felnyögött. A férfi elkezdte mozgatni benne a nyelvét, és, édes Jézus, milyen jó érzés volt.

Még több kínzóan lágy érintés siklott át a lelkén, amelyek forró leheletnek, jeges vízcseppeknek és statikus elektromosságnak tűntek. Minden egyes ultrakönnyű érzés fokozta a frusztrációját, amitől sikoly gyülekezett a mellkasában. Annyira belemerült az egészbe, hogy észre sem vette, hogy Cain nyelvére ereszkedik, szégyentelenül lovagolva rajta, amíg egy helyeslő morgás fel nem morajlott a belsejében.

Zihálva karistolta a férfi fejbőrét, és a szájához nyomta magát. Cain a lány csiklójára nyalt, majd ajkaival rátapadt. Ó, egek, a csiklóján érzett szívó kis lüktetések egyenesen a mennyországot jelentették. Két ujja belé mélyedt és orgazmusba taszította, ami kiszabadította a mellkasában rekedt sikolyt.

Cain visszahúzta az ujjait, de gyengéden nyalogatta a punciját, mintha ezzel nyugtatná, és csak akkor hagyta abba, amikor a lány magához tért az orgazmusból. Felállt, majd a nő szájára tapadt, és belemélyesztette a nyelvét. A lány saját magát kóstolta. Megízlelte a férfi éhségét. Megízlelte az alig visszafogott, féktelen energiát, amely bökdöste a férfi önuralmát.

A forró gyönyör hulláma recsegett és pattogott, ahogy végigfutott a lelkén. Felsikoltott, körmeit a férfi vállába mélyesztette. Még több testi érzés bombázta lényét. Úgy kapartak, mint a tompa körmök, úgy haraptak, mint az éles fogak, úgy nyaltak, mint a forró nyelvek. És egy olyan mentális helyre rántották, ahol alig létezett valami más – a pokolba is, észre sem vette, hogy a férfi felemelte és az ágyra fektette, amíg távolról nem észlelte maga alatt a puha pamutot.

A lelke egy teljes támadást élt át. Az érzések újra és újra dörzsölték, égették, csípték és erővel csapkodták a lényét. Szórványos pillanatokban a fájdalom szintje lecsökkent, vagy jött néhány puha, mint a szatén „súrolás”. De aztán visszatértek a sötét, gonosz érzések, megkeményedtek, felerősödtek, elhatalmasodtak.

Belemerült az egészbe, nem volt képes mást tenni, csak egyre többet és többet elfogadni, annyira kétségbeesetten vágyott arra, hogy újra elélvezzen, hogy sikítani tudott volna. A bőrét finom izzadságréteg borította, és úgy remegett, hogy csodálkozott, hogy nem csattogtak a fogai.

Wynter kinyitotta a szemét, amikor a durva tenyér végigsimított a combja belső oldalán. Cain a matrac szélére rántotta, és makkját a redői közé csúsztatta. Köszönöm, ó irgalmas Istenem!

A gyönyör/fájdalom elektromos szikrái végigdoboltak a lelkén. Izmai megrándultak, a háta pedig ívbe feszült. Újabb és újabb szikrák pattogtatták szinte a lényét, visszahúzva őt arra a helyre, ahol lebegett.

A szemhéjai felpattantak, amikor Cain úgy két centinyit belé süllyesztette a farkát. A férfi megállt, és a sötét érzés erőteljes csapásai ostorozták a lelkét. Újabb két centi csúszott a puncijába. Ismét megállt, és a gyönyör statikus hulláma söpört végig a lány lényén.

Még két centi a farkából. Még több gyönyör a lelkének. Még két centi. Még több lélek mélyére hatoló érzés.

A mintázat folytatódott, többször is elragadva őt a fizikai síkról a „lebegő” síkba és vissza. Ez kibillentette az egyensúlyából, megzavarta a mentális folyamatait, és a testét folyamatosan a vágyott kielégülés határán tartotta.

A kínzás egy hosszú pillanatra megállt, és a lány rájött, hogy miért fájt annyira a puncija – még nem mélyedt bele teljes hosszával. A belső izmai erősen összeszorították a férfit, és úgy szívták a farkát, mintha még mélyebbre akarnák húzni a testébe.

A lány felnyüszített, amikor érezte, hogy a férfi visszahúzódik. – Ne! – Egy zokogás volt, és ettől a férfi sötét tekintetében ragadozó szemérmetlenség csillant fel.

Farkának hegyét a nőben hagyva, Cain a testére borult. – Imádok a fejeddel szórakozni. – Megkocogtatta a halántékát. – Imádok itt bent lenni. Uralkodni a gondolataidon. Elérni, hogy ne is tudj tisztán gondolkodni. – Aztán belehatolt a lányba.

Wynter kapaszkodott belé, ő volt az egyetlen horgonya a szexuális viharban. A férfi fosztogatott és birtokolt, tempója sürgető és ősi volt. Nyelvének hegye a mellbimbó körül kavargott, majd szájával a feszes bimbóra tapadt. Teste egyre mélyebre hatolt belé, miközben szívta, cirógatta és harapdálta, és közben ismételten elárasztotta a lelkét érzésekkel, minden szinten túlterhelve őt gyönyörrel annyira, hogy legszívesebben sírva fakadt volna.

De bármennyit is káromkodott, bármennyit is nyafogott, bármennyit is könyörgött, a férfi mégsem juttatta csúcspontra. Csak folytatta a brutális dugást, miközben egyik érzéssel a másik után pusztította a lelkét.

Ez így ment tovább és tovább. És tovább és tovább és tovább. Egészen addig, amíg Wynter már azt hitte, hogy soha nem fog véget érni.

Egy hüvelykujj körözött a csiklóján, és ő egy pillanat alatt összeomlott – sikoltozott, ívbe feszült, remegett, könnyek csorogtak az arcán. Teljesen összetört, ahogy a férfi figyelmeztette is, hogy történni fog.

Cain farka lüktetett benne, de ő nem élvezett el.

A lány pislogva nézett a férfira, és megfeszült, amikor a szemét furcsa, átlátszó filmréteg borította be. A lány pulzusa felgyorsult. – Cain?

A férfi gyengéden megcsókolta. – Ssh, semmi baj! Hagyd, hogy az övé légy! – Lassan pislogott, majd zöld, kígyószerű tekintete összezárult az övével.

Wynter finoman vett egy lélegzetet, és mereven a szemébe nézett. A lény mély, morgó hangot hallatott, látszólag elégedetten. Talán arra számított, hogy a lány visszahőköl, vagy...

A szörnyeteg hirtelen kihúzódott belőle, hasra fordította, majd négykézlábra emelte. Nos... Belehatolt, utat törve magának a duzzadt belső izmokon át, és – ó, a francba – a magában lévő hosszat Wynter sokkal vastagabbnak érezte, mint korábban.

A szörnyeteg mélyre hatolt a nőbe, és olyan erővel szorította a csípőjét, hogy az már fájt. Nem volt semmi technika abban, ahogyan a férfi a magáévá tette őt. Semmi finomság. A lökései kegyetlenek, vadak és állatiasak voltak.

Cain felemésztette őt, ahogy ígérte. A teremtménye leigázta őt. Meghódította őt. Kihasználta a testét. Igénybe vette a saját személyes használatára. De nem kegyetlenül, nem szenvedély mentesen. Csak... önző módon. És olyannyira territoriális volt, hogy Cain birtoklási hajlamát is könnyednek tűntette fel.

Nem tudott hazudni, ez az egész dolog olyan forró gombokat aktivált, amelyekről addig nem is tudta, hogy léteznek. Minden erejére szüksége volt, hogy ne mozduljon ösztönösen elébe a kemény, nyers lökéseknek. Úgy gondolta, jobb lesz, ha hagyja, hogy teljesen a szörnyetegé legyen az irányítás. Így egyszerűen csak elfogadta, amit az adott neki.

Egy kéz megragadta a haját, és félrerántotta a fejét. Wynter szíve megugrott, amikor a fogak a nyakát súrolták. A mozdulatot fenyegetésnek érezte. Ígéretnek.

A fogak mélyre süllyedtek.

Jesszus, de égetett a méreg. Égetett, mint a kurvaanyja. De a fájdalom feldobta az élvezetet, és olyan orgazmusba taszította, amely mintha a semmiből jött volna. A kielégülés villámcsapásként söpört végig rajta, erőszakosan és olyan átkozottul jó érzés volt. Kimerítette, teljesen üresen hagyva őt, és alig érzékelte, ahogy a szörnyeteg felrobbant benne.

A könyökére rogyott, nehezen lélegzett, reszketett, mint a nyárfalevél. Egy forró nyelv nyaldosta a harapását, és egy elégedett morgás rezgett a hátán. Aztán enyhült a szorítás a csípőjén, és egy csókot nyomtak a lapockái közötti pontra.

– Cain?

– Itt vagyok. – Karjait a nő alá csúsztatta, és magához szorította. – A szörnyetegem elégedetten visszavonult, most, hogy meg vagy jelölve. – Megsimogatta a lányt. – Jól vagy?

– Igen. A teremtményed durva volt, de nem túlságosan.

– Emlékeztettem rá, hogy valószínűleg nem engednéd, hogy újra megkapjon téged, ha nem lenne tekintettel az erejére. Nem vártam, hogy hallgatni fog rám, de megtette. – Megpuszilta a lány füle alatti üreget. – Biztos, hogy jól vagy?

– Ha valójában azt kérdezed, hogy kiborulok-e attól, hogy megdugott a szörnyeteged, és belém került a mérge, akkor nem, nem borulok ki. Ettől furcsa leszek?

– Nem. – A férfi hosszú csókot nyomott a lány nyakára. – Ettől egy kibaszott csoda leszel. Az én csodám.

Érezte, hogy mosoly húzódik a szájára, és ezt a megjegyzést hozzáadta a „legjobb dolgok, amiket Cain mond” mentális fájljához. – Öregem, később tutira leszoplak! – Még lelankadva is, az említett farok megrándult benne.

– Szavadon foglak!

– Gondoltam, hogy így lesz.

Cain óvatosan kihúzta magát belőle, majd a hátára fordította. A tekintete egyenesen a lány lüktető harapásaira esett, elégedettség csillogott azokban a sötét szemekben. – A teremtményem most meglehetősen önelégültnek érzi magát.

– Csak a teremtményed?

– Jó, talán mindkettőnknek nagyon tetszik, hogy a mérge örökké a véredben fog élni, ahogy az is tetszik, hogy a bőrödön viseled, hogy elfogadod a szörnyetegem igényét rád.

– Egyébként ez az egész „a méreg egy kicsit éget” egy rakás baromság volt. Úgy éreztem, mintha égne a nyakam. Tudod, nem lep meg, hogy most mosolyogsz.

Megvonta a vállát. – Szeretem, ha fáj miattam. Ezt te is tudod.

– Szereted, ha frusztráltnak látsz.

– Az is – ismerte el. – De azért nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy az égető érzés gyorsan elmúlik, nem igaz?

– Valójában nem, nem tetted. De az életembe fogadnám, hogy azt kívánod, bárcsak ne halványodott volna el olyan gyorsan.

– Ezt a fogadást megnyernéd. Szeretem a gyönyörű boszorkányomat sírni látni.

Mivel egyáltalán nem tudta, mit válaszoljon erre, a lány elfordult a férfitól, és megrázta a fejét. Átkozott szadista!