23.-24. Fejezet

 

Huszonharmadik fejezet

 

Amikor a terepjáró, amelyben Cain utazott, elszáguldott a hely mellett, ahol Wynter harcolt az őrzőkkel, észlelte, hogy a dzsip eltűnt. Ami azt jelentette, hogy már csatlakozott a száguldó járművek tengeréhez. Remélte, hogy nem ő van elöl, de nem tartotta volna kizártnak azt sem, hogy ő vezeti a támadást.

Nem volt mód lopakodva megközelíteni a várost. Nem, amikor előttük csak préri volt, ami nem nyújtott semmilyen fedezéket, és az őrtornyokban lévő emberek könnyen kiszúrhatták őket. Ezért mindannyian úgy döntöttek, hogy a lehető leggyorsabban hajtanak Aeon felé, egyfajta pajzsként használva a járműveket.

A sok motor dübörgése ellenére Cain harangzúgást hallott a távolból. – Megszólalt a riasztó.

A hátsó üléssorban mellette ülő Azazel bólintott.

– Kíváncsi vagyok, vajon gondolják-e, hogy a mi embereink támadnak rájuk.

– Akárhogy is van, nem fogják feltételezni, hogy bármelyik Ősi is a sereg tagja. A jelenlétünk biztosan meg fogja lepni őket.

Azazel elvigyorodott. – Ettől lesz ez még szórakoztatóbb.

Cain a várost védő bástyafalat tanulmányozta – Wynternek köszönhetően rothadó moha borította –, amely a várost védte. Nem lenne szükséges lebontani ahhoz, hogy bejussanak Aeonba. Ami jó volt, mert elég szilárd volt ahhoz, hogy ellenálljon az erőcsapásoknak, sőt még a nekihajtó járművek becsapódásának is. A boltíves nyílásban lévő nagy faajtók azonban? Nem annyira.

– Nyilak – mondta a segéd a vezetőülésben.

Lángoló nyilak vékony hulláma repült át az égen, és záporozott rájuk. Visszapattantak a fémről és az ablakokról, majd ártalmatlanul csapódtak a földbe a sok mágiahasználó által kivetett védővarázslatok jóvoltából.

Mindenki száguldott tovább. És így még több nyílvessző jött. És még több. És még több. Aztán jöttek a golyók és a mágikus robbanások, amelyek közül egyik sem okozott kárt a járművekben.

Cain néha hallotta valahonnan odakintről a fém a fémen csikorgását, ami arra utalt, hogy talán eltalálták a motorosokat, akik ezt követően elvesztették az egyensúlyukat. De a legtöbben továbbra is egyenesen folytatták útjukat Aeon felé.

És már majdnem ott voltak.

A bejárat közelében hirtelen erős szél keletkezett, majd a járművek felé száguldott.

Cain kinyomta a tetőablakot, és kiengedett egy erőhullámot. Az összecsapott a széllel, és forgó örvénnyé változtatta. Egy örvénnyé, amely hamarosan dühös darazsak iszonyatosan nagy rajává változott. Darazsak, amelyek aztán Aeon felé száguldottak.

– Az őrök elhagyják az őrtornyokat – mondta a segéd, mosollyal a hangjában. – A francba, nem tudnak elég gyorsan mozogni.

Cain visszatért a helyére. – Nem számít. Azok gyilkos darazsak voltak. A csípésük halálos.

Azazel ránézett. – Az erőfitogtatás után tudni fogják, hogy az Ősiek vezetik a sereget – vagy legalábbis gyanítani fogják. Adam nem akarja majd elhinni.

Cain megvonta a vállát. – Úgyis elég hamar megtudták volna, mert már majdnem ott vagyunk.

– Hé, nem panaszkodom! Az a szél ide-oda és mindenfelé szétdobálta volna a járműveket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük az embereket.

– Itt jön az első védelmi vonal – mondta a sofőr, amikor hirtelen kitárultak a faajtók, és katonák siettek ki.

A katonák nem támadtak a járművekre. Három sorban felállva gyülekeztek felemelt fegyverekkel vagy mágikus gömbökkel a kezükben a bejárat előtt. De nem támadtak. Cain gyanította, hogy arra várnak, hogy a betolakodók kiszálljanak a járművekből, és felfedjék magukat.

A bejárathoz közeledve a járművek lassítani kezdtek... leszámítva a legelöl haladó autókat. Egyenesen a csapatoknak hajtottak, sokakat feldöntöttek, de megálltak a bástyafal előtt.

Pillanatokkal azután, hogy az összes jármű megállt, az utasok kiugrottak, majd a katonák felé rohantak. Lángok ropogása, mágikus recsegés, erő zúgása és golyók robaja hallatszott. A katonák gyorsan elestek, nevetségesen alulmaradtak számbelileg.

Abaddon állt a roham élére, miközben mindenki beáramlott a boltív alatt, vagy – a sárkányok és sok madár alakváltó esetében – a bástyafal felett. A még odakint lévő Cain csatakiáltásokat, még több golyódördülést és állatváltók üvöltését hallotta... ami azt jelentette, hogy sok katona vár rájuk. A boltív csak annyira volt széles, hogy egyszerre öt ember kelhetett át a résen, ami azt jelentette, hogy az elöl állók kezdetben különösebb támogatás nélkül fognak szembeszállni a védőkkel. Remélte, hogy ez nem azt jelenti, hogy legyőzik őket.

Amikor Cain végre a falakon belülre ért, majdnem hanyatt esett a meglepetéstől. Az egykor buja táj szomorú látványt nyújtott. A fák feketék és göcsörtösek voltak. A fű megbarnult és gombák borították. A bokrok satnyák és levelek nélküliek voltak. A tavak kiszáradtak vagy elmocsarasodtak.

Kiváló munka, szép boszorkány!

Figyelmét a csatára fordítva, Cain ellenállt a késztetésnek, hogy megkeresse Wyntert. Már megegyeztek abban, hogy nincs értelme egymás mellett harcolniuk. Az Aeonok és katonáik leginkább Caint és Wyntert akarnák elfogni, így ha külön maradnak, arra kényszerítik a fattyakat, hogy megosszák a figyelmüket. Ott volt neki a szövetsége, Kaliról nem is beszélve. Mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék őt.

Az Ördög Bölcsőjének lakói elárasztották a város minden szegletét. Az Ősiek közöttük haladtak, harcoltak és gyilkoltak, még akkor is, amikor a földalatti város bejáratához igyekeztek.

Cain erőgolyókat hajigált, és komor elégedettséggel mosolyodott el, ahogy azok emberekbe és épületekbe csapódtak. A többi Ősi is hasonló mozdulatokat tett, pusztítást végezve. Nem csak azért voltak ott, hogy öljenek. Azért voltak ott, hogy elpusztítsák magát a várost. Ezért lerombolták a házakat, ledöntötték az épületeket, felborították a járműveket, és felgyújtották a korhadó fákat és aljnövényzetet.

A legtöbb katona nem volt hajlandó a közelébe menni, inkább távolról támadtak rá. Cain könnyedén kiiktatta őket – az Ősiekkel szemben nem volt esélyük, bár lehet, hogy lett volna, ha Aeonok is vannak közöttük. Azokat a rohadékokat sehol sem lehetett látni. Kétségtelenül a föld alatt kerestek menedéket, ahogy ő és a többi Ősi is számított rá.

Fájdalmas kiáltások töltötték meg újra és újra a levegőt, miközben Cain emberei dühösen támadtak. A berserkerek rohamoztak. A vérfarkasok és alakváltók támadtak. A sárkányok szelet, tüzet és jeget fújtak. A tündérek, boszorkányok és mágusok mágiával és fegyverekkel szedték le a katonákat. A vámpírok, démonok és más természetfeletti lények a testükkel és a harci képességeiket használva küzdöttek.

A város lakói erős ellenállást tanúsítottak. Cain látta, ahogy az Ördög Bölcsőjének lakóit földre döntik az alakváltók, megölik őket fegyverrel, és keményen támadják mágiával. Ahol tudott, közbelépett, megmentett néhányat, de sajnos nem mindenkit.

Könnyű volt megállapítani, hogy a lakókat sokkolta, hogy otthonuk ostrom alatt áll. Valószínűleg soha nem gondoltak arra, hogy ez valóban megtörténhet, ezért nem is képezték ki az embereiket egy ilyen eshetőségre. Nem érzett együttérzést irántuk – az ő városát is lerohanták volna, ha nem ő ér ide előbb.

Egy csapatnyi katona közeledett Cain felé, az egyikük egy hálót tartott a kezében, amely recsegett az erőtől. Majdnem a szemét forgatta. Azt hitték, hogy el tudják fogni, mint egy kibaszott halat? Tényleg? Meglendítette a kezét, kitépett egy elpusztult fát a földből és feléjük dobta. Úgy zuhantak el, mint a tekebábuk.

Ketten felpattantak, és rálőttek. Cain felemelte a kezét, és tiszta erővel megállította a lövedékeket. A katonák káromkodtak, majd elmenekültek. Bölcs döntés.

Ismerős nevetést hallott. Úgy tűnt, Ishtar jól szórakozik. Ahogy Azazel is, ha következtetni lehetett a vigyorból, amit a csapatok füstgömbökkel való dobálása közben viselt.

Nos, mi nem tetszett a jelenlegi helyzetben?

Talán ha szentimentális személy lett volna, Caint elszomorította volna a füstölgő és lerombolt épületek látványa, és a romos tájon terjedő tűz. De Aeon sosem volt az a hely, ahol igazán boldog volt. Különben is, már haldoklott. Az Ősiek és a sárkányok csak felgyorsították a folyamatot.

A katonák egy újabb csoportja haladt Cain felé, összenéztek, és megpróbáltak úgy helyezkedni, hogy több szögből is megtámadhassák. Cain meglengette a karját, és egy összedőlt ház súlyos törmelékdarabjait röpítette a katonák felé. A legtöbben a földre zuhantak, míg mások visszavonultak.

Seth odalépett hozzá, szeme ragyogott az ereiben áramló adrenalin hatására. – Lehetséges, hogy van egy kis problémánk.

Cain összevonta a szemöldökét, és egy újabb épületet talált el egy lávagolyóval. – Miféle probléma?

– Eve-nek velem kellett volna maradnia, de eltűnt. Nem láttam, hogy hogyan szökött el.

Cain érezte, hogy megkeményedik az arckifejezése. – Ha elárult minket, meg fog halni itt ma este. Ezt te is tudod, ugye? Nem lesz beleszólásod a dologba. Nekem sem lesz. Wynter lemészárolja, mielőtt még esélyünk lenne rá.

 

*

 

A vérében pezsgő harci adrenalinnal, Wynter fellendítette a kardját, hogy kivédje a feléje érkező csapást. Akárcsak minden más katona, amellyel találkozott, ő is mindent megtett, hogy ne ölje meg. Egyszerűen csak a védekezésre és az ő harcképtelenné tételére törekedett, egyértelműen azt tervezve, hogy elhurcolja a vezetőjéhez.

A nő nem tűrte ezt a szarságot!

Wynter perzselően forró, mérgező mágiával sújtott le rá, a nyílt sebeire célozva, hogy a véráramába jusson. A férfi küzdött tovább, miközben a húsa felhólyagosodott, megfeketedett és szétrepedt. De amikor a bőre hámlani és bomlani kezdett, gennyes lyukakat hagyva az arcán és a karján, kiborult.

A kisujja elsorvadásának látványától megzavarodva nem vette észre Wynter támadását. A nő a szívébe döfte a pengéjét, és könyörtelenül megforgatta. Amint az élet elhagyta a fickó szemét, visszahúzta a kardját, és hagyta, hogy annak teste a földre rogyjon.

Kifújta a levegőt, érezve a sok felületes seb szúrását. A levegő forró volt a tüzektől és statikus elektromosságól az Ősiek erőteljes hatalmától. Egy gyors pillanatot szánva rá, ellenőrizte a szövetségét. Mindegyiküknek voltak kisebb sebei, de egyébként jól voltak. És még mindig keményen harcoltak.

Visszatérve hatalmas macskaformájába, Delilah folyamatosan támadott, lecsapott a karmaival, és torkokba harapott. Anabel/Mary suhintott, hárított és mészárolt, miközben a Backstreet Boys „Everybody” című számát énekelte. Hattie varjúként nem csak a mágikus csapásokat verte vissza, hanem ismételten megtámadta, elterelte a figyelmüket, és elzárta a túl közel kerülő katonák kilátását. Amikor Xavier éppen nem halottakat támasztott fel, vívott, közben a mágiájával is csapkodott, megtöltve a levegőt a jellegzetes – halál, penész és rothadás együttes szagával, amitől bárki képes volt öklendezni.

Istenem, neki volt a legjobb szövetsége.

Eddig még egyetlen Aeont sem látott. Egyik sem jött a felszínre, hogy védekezzen az Ősiek ellen, pedig mostanra már tudniuk kellett, hogy kik támadtak az otthonukra, és hogy a népük tehetetlen lesz a nyolc lénnyel szemben, akik minden irányból erőt szórtak.

A legtöbb katona csodálatra méltóan, bár ostobán, de helytállt. Valamint keményen harcoltak. És jól.

A szíve minden alkalommal összeszorult, amikor meglátta az Ördög Bölcsőjének egy-egy lakójának a halálát – elvágott torkok, megcsonkított testek, levágott fejek, hamuvá vált vámpírok, egy földre zuhant sárkány. Lesújtó volt, de nem tudott egy futó szomorú gondolatnál többet szánni rájuk; nem engedhette meg magának, hogy elterelődjön a figyelme a harcról.

Segített, hogy a katonák egy része bölcsen visszavonult. Lefogadta volna, hogy abban reménykedtek, hogy az Aeonok megengedik nekik, hogy velük együtt elbújjanak a föld alatt. Kételte, hogy az arrogáns faszfejek ezt megengednék, de hamarosan kiderül.

Két katona gonoszul gyorsan megkerülte Anabelt/Maryt, és egyenesen Wynter felé tartottak. A lány meglendítette a pengéjét, és lecsapta az egyiket. A másik megmarkolta a haját, de ugyanolyan gyorsan el is engedte egy hangos sikollyal, amikor Xavier a pöcsfej oldalába döfte a kardját. Wynter a másik katonára koncentrált, égette és fertőzte a mágiájával még akkor is, miközben vívott, végül egy brutális és végzetes torokvágással végzett vele.

Xavier gyorsan használta a mágiáját, hogy újraélessze a két holttestet, ahogyan a legtöbb áldozatukkal is tette – így jelenleg volt egy élőhalott seregük is, ami nagyon jól jött. A zombik gyorsan csatlakoztak hozzá.

– Igazán nem kellene tetszenie, hogy így használod a mágiádat, de rohadtul szeretem – mondta Xaviernek, és hangosan kellett beszélnie, hogy a férfi meghallja a szörnyű zaj felett.

A fickó elvigyorodott. – Fantasztikus, nem igaz?

Egy katona rontott Wynterre felemelt karddal. Egy halk káromkodással gyorsan fellendítette a pengéjét, és kivédte a csapást, a fegyvereik jellegzetes csattanással értek össze. Wynter gyorsan és gördülékenyen mozgott, miközben harcoltak. A fickó jó volt. Okos. Elég gyors ahhoz, hogy meglepje őt. Forróság hasított a mellkasába, ahogy a pasi kardjának hegye megsebezte, átszakítva a ruháját, és vért fakasztva.

Fogait összeszorítva, Wynter szinte repült a férfi felé, ügyesen vágva és kitérve. A fickó hátratántorodott a nyomás alatt, és végre nyílt egy rés. Wynter nem vesztegette az időt, és egy kemény karddöféssel a férfi gyomrába szúrt.

A szörnye vicsorgott, duzzogva, hogy csak nézni engedték, nem pedig harcolni – nos, enni és csonkítani. Kali többször is figyelmeztette, hogy ne bukkanjon fel. Szerencsére.

Rovarok zümmögése csatlakozott a csata sok más hangjához. Cain. Mosoly jelent meg az elméjében a megerősítésre, hogy a férfi életben van, és a feszültség egy része elhagyta az izmait. Nem hagyta magának, hogy azon tűnődjön, vajon jól van-e a férfi. Nem engedhette meg magának, hogy elveszítse a fókuszt. Nem engedhette meg...

Wynter elfintorodott. – Mary, nem, mi nem iszunk vért!

A szőke duzzogva leejtette a levágott fejet, amiből éppen inni akart, miközben fejjel lefelé tartotta... mintha egy kibaszott bögre leves lenne.

Hihetetlen.

Wynter és szövetsége tovább haladt előre, élőhalott barátaik segítségével egyik katona után a másikon vágtak át. Mielőtt halhatatlanná vált volna, ezen a ponton már fáradtan, lassan és sokkal több sérüléssel küzdött volna. De most az ütései még mindig erősek voltak, reflexei még mindig élesek, és a légzése még nem volt ziháló.

Sajnálatos módon egy erős telekinetikus vámpírral összefutva, Wynternek és Delilah-nak fogak, karmok, mágia és kard együttes arzenáljával sikerült csak hamuvá változtatni őt. Ami nagyjából akkor történt, amikor Wynter észrevette, hogy Xavier Anabel egyik gyógyító italát hajtja fel... és egy kibaszott nagy sérülést visel a mellkasán.

A szíve nagyot dobbant. – Jól vagy?

A férfi bólintott, megfeszítve a vállát. – Kilyukadt tüdő. Most már jól leszek.

Anabel/Mary puszit nyomott az arcára, de közben kinyújtotta oldalra a karját, és egyenesen arcon szúrt egy katonát. Hát, au!

Wynter perifériás látása figyelmeztetést kiáltott. A nő lehajolt, elkerülve az energiagömböt, amely aztán elszállt a feje fölött. A támadója felé fordult, és észrevette, hogy a fickó az orra alatt kántál. Mielőtt lecsaphatott volna, egy kemény mágikus lökés csapódott egyenesen a gyomorszájába. Hirtelen kiszökött a lélegzet a tüdejéből, és Wynter érezte, ahogy a keze görcsbe rándul a kardja markolata körül.

Ó, el fogja pusztítani ezt a rohadékot.

Nem volt rá lehetősége. Egy üvegfiola tört össze, amikor Anabel/Mary a fickó lábához vágott egy bájitalt. Füst szállt felfelé, majd le a férfi torkán. Fuldokolva hátrafelé botorkált, a nyakát kaparászta, az arca a végletekig kivörösödött. Végül keményen a földre zuhant, holtan.

Wynter hálásan biccentett Anabel/Marynek, aki visszatért az énekléshez, tovább fokozva a szörnyű zajszintet. Csattanások, sikolyok, üvöltések és robbanások remegtették meg levegőt.

Az Ősiek továbbra is mindenhová dobálták az erőrobbanásokat. A város épületeit szinte teljesen lerombolták. A katonák száma csökkent – részben azért, mert sokan meghaltak, részben pedig azért, mert sokan feladták a harcot, és fedezéket kerestek. Wynter jó néhányukba belebotlott. És talán hagyta is volna őket, ha nem próbálják elkapni. Idióták.

Egy sziszegést hallva, Wynter éppen időben fordult meg, hogy felemelje a kardját, és kivédje a felé közeledő tűzgolyót. Szembefordult a támadójával, aki egy szempillantás alatt rárontott. Gyorsan hátrált, és felemelte a pengéjét, hogy a férfi pengéjéhez csapódjon.

Keményen küzdöttek. Gyorsan. Ügyesen. De elég volt egy vágás a bőrébe, hogy a fickó hátrálni kezdjen. Csapkodta és kaparta a húsát, látszólag képtelen volt teljesen figyelmen kívül hagyni a kard megbűvölésének köszönhető fantom rovarok cikázását. Kihasználva a helyzetet, egyetlen tiszta, pusztító csapással elvágta a fickó torkát.

Wynter egy fájdalmas rikoltást hallott, és érezte, ahogy elakad a lélegzete. Hattie! Gyorsan megfordult, hogy...

Egy nehéz súly csapódott a tarkójába, és teljesen elkábította. Fájdalom hasított a koponyájába, miközben látása elködösült és elmosódott. Aztán minden elsötétült.

 

Huszonnegyedik fejezet

 

Heves, izzó fájdalom ébresztette fel. Komolyan izzó fájdalom. Mintha forrna a vére. Kín lüktetett az ereiben, olyan ritmusosan, mint a szívverés.

Wynternek minden erejére szüksége volt, hogy ne nyöszörögjön. Különösen, hogy ráadásul kurvára fájt a tarkója. Ütés a koponyára, emlékezett vissza. Gyanította, hogy egy igazán szép libatojás méretű púp van ott hátul.

Elkapták. Sikerült elkapniuk.

Szemét lehunyva tartva, a többi érzékszervét használta, hogy felmérje a helyzetét. Hideg, kemény, durva padlón feküdt. Kő, ha tippelnie kellett volna. A nyakára egy nehéz fémsúly volt erősítve – valamiféle nyakörv. Rohadékok!

Por, vas és rozsda szaga érződött a hűvös levegőben, ami csavargatta az orrát. Lángok lobogását hallotta, amely a Cain templomában lévő fali fáklyákra emlékeztette. A közelben tompa hangok is hallatszottak, és biztos volt benne, hogy az egyik Adamé.

A szörnye dühös volt, de Kali lenyugtatta, és figyelmeztette, hogy várjon. Tényleg, amilyen durván és kimerültnek érezte magát Wynter, nem volt biztos benne, hogy képes lenne kiengedni a szörnyetegét. Valami nagyon nem stimmelt most vele. Gyengének, összevertnek és merevnek érezte magát, mintha hetekig éheztették, maratonfutásra kényszerítették, és több mint egy tucatszor megverték volna.

Finoman megpróbált egy kis mágikus lángot varázsolni a kezébe. Az említett mágia a bőrén dorombolt, válaszolt a hívására, de nem követte a kérését. Nem jó.

Kövön csikorgó cipő.

A pulzusa megugrott, amikor több lépést is hallott felé közeledni. Nem messze tőle megálltak, de senki sem szólalt meg. A lány nem mozdult, mert jobban meg akarta érteni a helyzetét, mielőtt...

Hideg erő csapott keményen az arcába. A sokk hatására a teste megrándult, a szemei pedig felpattantak. A négy Aeont bámulta, akik a cellája előtt álltak. Igen, egy kibaszott cellában volt. Azok a rohadékok!

– Gondolom, azon tűnődsz, mi okoz neked ennyi fájdalmat – mondta Adam, kegyetlen önelégültségbe görbülő ajkakkal. – Folyékony vas. Az unokám adta be neked.

Noah vigyorogva nézett rá, szemei az arcát fürkészték, várva a válaszát, mintha a lány esetleges döbbenetéből, haragjából vagy árulásából akart volna táplálkozni. Így a vigyora némileg elhalványult, amikor a lány nem reagált rá.

Egy pillantással elvetve a fickót, összeszorította a fogait, miközben a könyökére támaszkodott... és egy lánc csörgését hallotta. Csak ekkor vette észre, hogy egy a nyakörvéhez volt erősítve. Düh suhant át rajta, de félretolta, nem akarta megadni ezeknek a seggfejeknek a reakció örömét.

Anélkül, hogy megnézte volna, mihez láncolták, Wynter kényszerítette magát, hogy felegyenesedjen. Minden izma tiltakozott, és olyan fájdalmasan görcsölt, hogy minden erejére szüksége volt, hogy ne nyögjön fel. Elfojtotta a fájdalmat, jobban aggasztották a látásában táncoló foltok, ahogy megszédült.

A fenébe is, nem fog elájulni. Nem megint.

Hátradőlt a kőfalnak, és lazára vette a figurát. Ami nem volt könnyű, amikor a szeme könnyezett, a bőrén verejték gyöngyözött, a végtagjai pedig enyhén remegtek.

Csak a perifériás látását használva, szemügyre vette a jelenetet. A jelek szerint egy tömlöcben vagy börtönben volt. Nem látott kínzóeszközöket. Csak cellák sorait. Nehéz volt megmondani, amilyen sötét volt, de nem gondolta, hogy más rabok is vannak itt.

Ahelyett, hogy válaszokat követelt volna a kérdéseire, Wynter inkább csak ült mozdulatlanul, nem adott ki hangot, nem mutatott félelmet. Tekintete végigsiklott minden egyes férfi arcán, bátran a szemükbe nézve. Felismerte az Adam mellett álló két férfiban a fickó öccseit, Emmanuelt és Jude-ot. Ó, az Ősiek jól fognak szórakozni ezeknek a fickóknak a lemészárlásával, különösen Emmanuelével, hiszen ő ölte meg Abaddon legidősebb fiát a szeme láttára.

Adam összefonta a karját. – Noah azt mondja, hogy Cain hitvese vagy. – Szadista öröm lobbant a szemében. – Ó, mennyire utálni fogja az utolsó lélegzetvételét, ha megtudja, hogy a birtokomban vagy!

Wynter nem válaszolt. Csak bámulta a férfit, arckifejezése olvashatatlan maradt. Ami úgy tűnt, nem tetszett az Aeonnak. Hurrá!

– Most már értem, miért nem volt hajlandó megfontolni, hogy átadjon téged. Meg akart védeni téged. – Adam sötét kuncogást adott ki. – Nem sikerült neki.

A többiek vigyorogtak és kuncogtak. Wynter mindet figyelmen kívül hagyta. Nem volt nehéz. Egy rakás pöcs voltak.

Jude, aki alapvetően Adam karcsúbb és alacsonyabb változata volt, megdörzsölte borostás állkapcsát. – Nem gondoltam volna, hogy Cain valaha is igényt tart bárkire is.

– Én sem hittem volna róla – mondta Adam. – Azt meg pláne nem hittem volna, hogy bármelyik nő megengedné neki, hogy igényt tartson rá. – Összeszűkített szemmel nézett Wynterre. – Ugye tudod, hogy mi ő? Noah szerint muszáj.

Megint nem szólt semmit. Továbbra is mereven bámult a szemébe.

Egy ragyogó fehér gömb repült ki a tenyeréből, és egy ökölcsapás erejével csapódott Wynter mellkasába. A kurva anyját! Mintha egy mini robbanás történt volna a mellkasában, és valaki savat öntött volna a sebbe. Felsikoltott volna, ha a lélegzete nem akad meg a torkában.

Az orrán keresztül szívta be a levegőt, összepréselte a fogait, és erősen ökölbe szorította a kezét. Az a patkány szemétláda meg fog fizetni ezért. Drágán.

– A fájdalomtűrő képességed lenyűgöző – mondta neki Emmanuel. Szélesebb volt mindkét testvérénél, mégis nagyjából ugyanolyan magas, mint a legidősebb, és csupa izom volt, némi aggyal.

Adam bólintott. – Valóban az. Ennek nagyon örülök. Ez sokkal kielégítőbbé teszi majd, amikor az elkövetkező találkozásaink során megtöröm őt.

Oké, erre fel kellett horkantania.

Adam szemöldöke felemelkedett. – Nem hiszed, hogy képes vagyok rá?

– Kali nem fogja engedni, hogy akár csak megpróbáld! – Az istenség jelenleg dühös volt – ezt Wynter is érezte.

– Ha ennyire érdekli Őt, akkor hol van?

Wynter csak elmosolyodott.

– Tudod, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy te egy visszatérő vagy. Még az arcodon lévő jel ellenére sem. Noah azonban biztosított róla, hogy ez igaz. És sokatmondó, hogy hatásosnak bizonyult a folyékony vas.

Wynter felkapta a fejét, amikor a föld messze felettük vibrálni és morajlani kezdett. Hagyta, hogy az ajkai felfelé görbüljenek. – Á, itt vannak.

Adam arckifejezése megkeményedett. – Nem fogják áttörni a bejáratot védő pajzsokat!

Gúnyosan felvonta a szemöldökét. – Biztos vagy benne? Én személy szerint nem lennék. De hát én nem is vagyok olyan arrogáns, mint te.

– A helyedben én vigyáznék a számra – mondta neki Noah.

Továbbra is figyelmen kívül hagyva a fickót, ismét megszólította Adamet. – Úgy értem, megszöktek az általad épített börtönből. Miért ne lennének képesek áthatolni egy pajzson?

Adam arrogánsan legyintett egyet. – Akkor Aeonok voltak a segítségére. Ezúttal nincsenek. – Úgy mondta, mintha az Ősiek semmit sem jelentettek volna, ha nem áll mögöttük a saját fajtája.

A nő felkuncogott. – Ti emberek azt hiszitek, hogy olyan átkozottul különlegesek és felsőbbrendűek vagytok. Nem is értem, miért. A pokolba is, még egy kis rothadástól sem tudtatok megszabadulni!

Adam orrlyukai kitágultak. – Megteszed ezt nekünk!

– Szart se fogok csinálni! – Elfulladt a lélegzete, amikor a férfi ujjbegyeiből áradó erő a gyomrába csapódott, amitől úgy érezte magát, mintha négy forrón izzó kard nyársalta volna fel. Egek, ez fájt, égett, és kurvára felhúzta.

Adam röviden felfelé nézett, amikor újabb rezgések futottak végig a város felszínén. – Tévedsz, boszorkány! Azt fogod tenni, amit mondok, amikor mondom!

A lány merész mosolyt villantott rá. – Előbb le kellene venned a nyakörvet, és nem hiszem, hogy van hozzá merszed.

Újabb fehéren izzó, szúró fájdalom hasított belé, egyenesen a vállába mélyedve. Összeszorította a fogait, és nem volt hajlandó egyetlen fájdalomhangot sem kiadni.

Wynterben előrenyomult a szörnyeteg, és összeolvadt a lelkével, mielőtt még esélye lett volna megállítani. Erő csapott belé, de ezúttal nem hullámzott át a testén, és nem cikázott villámként át rajta. Csordogált, lassan kitöltve minden zugát és végtagját... mintha egy idegen erő lassan, lomhán kinyújtózkodott volna benne, és tökéletesen beilleszkedett volna a lényébe.

Még így is túl sok volt az erő. Nem tudta visszatartani a nyögést, miközben a szemei szúrtak, a vére bugyogott, a fogai csattogtak, a feje pedig szédült.

Távolról hallotta a férfiak mély kuncogását, akik kétségtelenül azt hitték, hogy Adam kicsinyes ütésének súlya alatt csuklik össze.

Hűvös, túlvilági szellő táncolt az arcán – megnyugtató, enyhítő, figyelemelterelő.

Aztán minden kezdett megnyugodni, ahogy elmúlt a kellemetlen érzés. Ökölbe szorította az ujjait, feltöltődve és nyugtalannak érezve magát. Érzékei kiélesedtek. Az idegvégződései felpörögtek.

A szörnyeteg óvatosan visszahúzódott... és ekkor vette észre, hogy a korábbi fájdalom elmúlt. Emellett már nem érezte magát gyengének, fájdalmasnak vagy merevnek.

A szörny ereje nyilvánvalóan semlegesítette a folyékony vasat. És most hiperébernek és felvillanyozottnak érezte magát – amit nehéz volt elrejteni, de nem volt szükség arra, hogy az itteni Aeonok tudjanak róla.

– Befejezted az ostoba megjegyzéseket? – kérdezte Noah.

Wynter megint nem vett róla tudomást. Újabb morajlást hallott odafentről, lassan felnyúlt, és megrántotta a nyakörvet. – Csak idő kérdése, hogy mikor jutnak be ide – mondta Adamnek.

A férfi elutasító hangot adott ki. – A pajzsunk áthatolhatatlan, de nyugodtan higgy ebben, ha ettől jobban érzed magad! – Megvonta a vállát. – Később visszajövök, amint meghaltak az Ősiek és a népük. Akkor majd jobban megismerkedhetünk. – A tekintete Noah-ra siklott. – Maradj vele! – Aztán a testvéreivel együtt elsétált.

Noah gúnyolódva tett egy lépést a cella felé.

– Remélem, nem gondolod komolyan, hogy bárki is a megmentésedre jön!

Wynter lekezelő mosolyt villantott rá, és letette kétoldalt a kezét a padlóra. – Persze, hogy jönnek.

Noah gúnyosan felhorkant. – A bejárat el van zárva és pajzsokkal védve.

– A főbejárat, persze. De van egy másik be- és kijárat is, nem? Így juttattál ide, és fogadok, hogy azt nem őrzik.

– Nem számít! A kívülállók nem tudnak róla.

– Azt állítottad, hogy nem tudsz róla, ahogyan Eve és Rima sem.

– Igazat mondtak. Egyszer láttam valakit hozzáférni. Tudtam, hogy ezzel le tudlak hozni ide a nagyapámhoz. Nagyon kellemesen meglepődött. Valóban nem ő küldött engem, Rimát vagy Eve-et az Ördög Bölcsőjébe, így nem számított arra, hogy megérkezem az eszméletlen testeddel a hátamon. Tudtam, hogy csak úgy tudlak idehozni, ha segítek az Ősieknek megszökni a börtönükből, hogy ti mindannyian hadat üzenjetek a városnak, így megtettem. És működött.

A pöcs olyan büszkének tűnt magára, mintha mindenkinek túljárt volna az eszén. Nyilván abban is biztos volt, hogy Wynter nem fog megszökni, különben nem lett volna ilyen beszédes.

Wynter oldalra billentette a fejét. – Mit gondolsz, mit fog érezni a nagyanyád és a testvéred, amikor hallanak az árulásodról?

– Meg fogják érteni – mondta teljes bizonyossággal.

– Hmm, azt hiszem, nem. – Szünetet tartott. – Hol vannak?

– Valami biztonságos helyen.

– Vagyis akaratuk ellenére elrejtetted őket valahol?

Felhúzta az állát. – A saját érdekükben!

– Amit itt tettél, rajtad kívül senki más érdekében nem történt. Nem mintha számítana. Nem fogod túlélni ezt az éjszakát.

Felnevetett. – Ó, ez már tény?

– Valójában igen. – Felhúzta a térdeit, és keresztbe tette a kezét rajtuk. – Mindig is el akartad árulni az Ősieket, nem igaz? De nem Adam kedvéért. A halálát akarod. Az Ősieket is holtan akarod látni. Úgy gondolod, hogy itt és most mindannyian megölik egymást. Az a szándékod, hogy az élére állj azoknak az Aeonoknak, akik talpon maradnak. – A nő felhorkant. – El sem tudom képzelni, miből gondolod, hogy meghajolnának előtted.

A férfi szemei felháborodottságtól lángoltak. – Semmit sem tudsz! És ha a tanácsomat akarod, akkor inkább azon kellene aggódnod, hogy veled mi fog történni, nem pedig az én motivációim miatt. – A szája vigyorra rándult. – Lefogadom, hogy sokként ért, hogy itt ébredtél, nem igaz?

Wynter szomorúan megrázta a fejét. – Ó, Noah, Noah, Noah! Komolyan azt hiszed, hogy ez meglepetésként ért? Nem! Tudtam, hogy el fogsz árulni.

– Tényleg? – mormolta, a hangjából humor és szkepticizmus áradt.

– Igen. Kali figyelmeztetett, hogy így lesz. Beszélgettünk a legutóbbi halálom után. Sok mindent elmondott nekem. További dolgokat pedig a tegnap esti álmomban mondott el. – Wynter oldalra billentette a fejét, semmi rosszat nem látott abban, hogy mindent elmagyarázzon – Kali úgysem hagyná a fickót elmenni; perceken belül halott lesz. – Tudtad, hogy Kalit, Apepet, Nyxet és Nemesist az alvilág egyes részeinek felügyeletére küldték, miután nem sikerült vigyázniuk az őrzőkre és a kapuőrökre?

Felhorkant. – Persze, hogy tudtam!

– Amit valószínűleg nem tudsz... nem igazán az zavarja az istenségeket, hogy az alvilág felügyelőjévé váltak. Azért olyan szörnyű büntetés ez számukra, mert azt jelenti, hogy az örökkévalóságig el vannak választva egymástól. Kali ezért tragikus módon nem lehet többé együtt a hitvesével, Apeppel. A nővérek, Nyx és Nemesis pedig ugyanilyen lesújtottan élik meg, hogy kénytelenek külön maradni. Az arckifejezésedből látom, hogy nem tudtad, hogy az istenségek ilyen módon kapcsolódnak egymáshoz – én sem tudtam. De ezzel a kis tudással a fejedben már láthatod, hogy a büntetés tényleg kurva szar, nem igaz?

A férfi a vállát megvonva pislogott. – Hát, megérdemelték.

– Ó, igen, ezt elismerik. De egyben kifejezetten dühösek arra a fajra, amelyik a háborút okozta, és ezzel ehhez a büntetéshez vezetett. És minél több idő telt el, annál jobban nőtt és mélyült ez a harag. Egyre inkább átcsavarodott megtorlássá és keserűséggé. Ó, és megvetéssé – annyi megvetés, ami mind a népedre irányul. Sőt, még egy kis őrültség is átszövi az egészet.

– Hé, én megértem! Ha távol tartanának Caintől, én sem lennék más, mint a düh élő megtestesülése. Végül teljesen kifordítana belülről. Igen, idővel egy kicsit megőrülnék, és mindkettőnkért bosszút akarnék állni. Szükségem lenne valakire, akit hibáztathatnék, akit bánthatnék, akit elpusztíthatnék. Bosszúra vágynék, ahogy az istenségek is. Isten valószínűleg megbünteti őket azért, ami ezután következik, igen, de ezen a ponton nem érdekli őket. Csak bosszút akarnak.

Noah nyelt egy nagyot. – Hát, akkor azt hiszem, kár értük, hogy semmit sem tehetnek ellene – mondta élesen.

Wynter érezte, ahogy az ajkai felfelé ívelnek. – Az istenségek megtalálták a módját, hogy kommunikáljanak egymással, amíg az alvilágban voltak, annak ellenére, hogy távol voltak egymástól. Kitaláltak egy tervet. Mivel nem volt fizikai formájuk ebben a birodalomban, másokat kellett felhasználniuk a céljaik eléréséhez.

– Kali talált egy boszorkányt, akit személyes visszatérőjeként használhatott. Nyx elküldte Kalinak a tökéletes alvilági lényt, akit a visszatérő befogadhatott. Nemesis orákulumokat használt, hogy közvetve kommunikáljon a Leviatánokkal – igazából manipulálta őket azzal, hogy csak arról tájékoztatta őket, amit Ő akart, hogy tudjanak. Apep pedig Abaddon nyughelyéhez vezette a visszatérőt, hogy az Ősi felébredhessen, és a Leviatánok kiszabadulhassanak – mivel ő volt a legerősebb az istenségek közül, Apep volt az egyetlen, aki ki tudta nyitni a nyughely kapuját.

– Hazudsz! – vádolta Noah, és a hangja kissé megremegett, ami azt sugallta, hogy valójában nem is olyan biztos benne. – Nem tehették meg mindezt!

– Megtehették. Meg is tették. Kali mindent elmondott erről. Azt is mondta, hogy elviszel majd Adamhez.

– Baromság! – gúnyolódott.

– Nem, tiszta igazság.

– Igen? Akkor miért nem tettél semmit, hogy megakadályozd?

Wynter ismét elmosolyodott. – Mert le akartam jönni ide, te butus. Azt mondta, hogy Adam pontosan oda fog dobni, ahol lennem kell. Igen, megtudtam, hogy valóban van oka annak, hogy ti, Aeonok féltek ennek a helynek a bukásától.

Noah megmerevedett, és a szája néhányszor kinyílt és becsukódott. – Nem tudom, miről beszélsz!

Wynter kissé előrehajolt. – Tudom, mi van itt – mondta halkan, mintha egy titkot vallana be. – Pontosabban azt kellene mondanom, hogy ki van itt. Éppen alattunk van, Éden régi nyughelyén. És ő. Ki. Akar. Jönni.

Noah szemei felcsillantak.

– Szerintem itt az ideje, hogy megkapja, amit akar, nem gondolod?

– Nem szabadíthatod ki! Még magadat sem tudod kiszabadítani.

Wynter kissé megrántotta a vasnyakörvet, és az több darabra szakadt, ahogy leesett a nyakáról. Élvezve, ahogy a férfi állkapcsa leesett, megkérdezte: – Nem vetted észre, hogy korábban hozzáértem? Megfertőztem egy kis rothadással... ahogyan az alattam lévő padlót is megfertőztem. – Talpra emelkedett, lesöpörte magáról a nyakörv minden darabját, és a cella eleje felé sétált. – Ez a rothadás aközben is terjed és terjed ennek a helynek az alapjaiban, miközben beszélgetünk.

Noah elsápadva rázta a fejét, és elhátrált. – Te... nem! Nem, te nem...

– Persze, hogy megtenném! Mindenféle őrültséget csinálok.

A férfi arca kipirult a dühtől. – Nem tudod, hogy mit... – Félbeszakította magát, amikor az épületen remegés futott végig. Alattuk valami felüvöltött.

– Á, már nem tarthat sokáig, amíg megszökik.

– Kibaszottul hülye vagy!? – követelte Noah. – Mindannyiunkat meg fog ölni!

– El kell ismernem, hogy ez egy lehetőség. – Az alsó ajkába harapott. – De ugyanakkor, az is lehet, hogy Kalinak igaza van, és csak azok után megy, akik egész idő alatt itt tartották. Azt hiszem, meg fogjuk látni.

Szél süvített körbe a helyiségen, elfújva a fáklyákat, és túlvilági nevetést hordozott, amely visszaverődött a falakról.

Noah éles, remegő lélegzetet vett.

A szél csak azért tért vissza, hogy becsapódjon a cella ajtajába, amely egy kattanással kinyílt. Wynter kivágta az ajtót, nekicsapta Noah-nak, majd hallotta, ahogy a fickó keményen a padlónak csapódik.

Egy szempillantás alatt rajta volt.

*

 

Egy morgás tört elő Cain torkából, amikor ismét nem sikerült áthatolnia az előtte lévő pajzson. Az alig volt több, mint egy erőbuborék. Egy buborék, amely egyetlen ajtót vett körül. És mégis, a csapásai még csak horpadást sem ejtettek a pajzson.

Az Ördög Bölcsőjével ellentétben, nem egy épület állt az Aeon alatti város bejáratánál. Csupán egy kis dombon állt egy vastag faajtó. Olyan könnyű volna behatolni rajta, ha nem volna védve. Aeonok és Ősiek vérével egyaránt táplálva, azért építve, hogy minden betolakodót távol tartson és védelmezze Édent, amikor Pihenőre tér.

Csak Inanna és Ishtar nem segítettek a pajzs megtámadásában. Egy másik lehetséges bejáratot kerestek. Egynél több be- és kijáratnak kellett lennie.

Valójában Cain és a többiek nem a pajzs összetörésének reményében csapdosták azt. A céljuk az volt, hogy provokálják Adamet. Ismerték őt. Tudták, hogyan működik az elméje. Ismerve az arroganciáját, a föld alatt rejtőzködéssel az egóját piszkálnák.

Adam utálná, ha az Ősiek azt hinnék, hogy túlságosan fél szembenézni velük. Gyűlölné, hogy lényegében a bejárati ajtaját dörömbölnék, miközben ő bent maradt, ahol biztonságban volt. Sőt, még jobban utálta volna, amit az mondott róla, hogy a felszíni emberekre hagyta, hogy elintézzék helyette az inváziót. Ez olyan gyávaságról árulkodott, amelyre maga Cain is gyakran rámutatott, de Adam nem volt hajlandó elismerni, hogy rendelkezik vele. És így Cain és a többi Ősi erre játszott rá.

Eközben számos segítőjük jelenleg is a hátukat őrizte, és minden olyan ellenséget leküzdöttek, akik támadni akartak, amíg az Ősiek el voltak foglalva. Ami az Ördög Bölcsőjének népét illeti... ők még mindig keményen harcoltak, és győztek.

Azazel egy újabb erőgömböt dobott a pajzsra, és felmordult, amikor nem volt hatása. – Nem gondoltam volna, hogy képes ilyen sokáig rejtőzködni.

– Én sem – mondta Dantalion. – Ez bizonyára egy ébredés lesz számára.

Seth megdörzsölte a tarkóját. – Nem gondolod, hogy megpróbálhatnánk valami mást?

Cain megrázta a fejét. – Ha elég sokáig dörömbölsz valakinek a bejárati ajtaján, előbb-utóbb tenni fog valamit.

– Különösen, ha olyan, mint Adam – tette hozzá Lilith.

Abaddon összevonta a szemöldökét, és tekintete valami Cain mögötti dologra vándorolt. – Az nem a hitvesed szövetsége?

Cain összehúzta a szemöldökét, és megfordult. És igen, a Vérrózsa szövetség sietett feléjük. A szíve megugrott. Mert Wynter nem volt köztük... és Xavier hozta a pengéjét. – Hol van? – préselte ki magából Cain, amint odaértek hozzá.

Delilah egy grimaszt vágott. – Ez nem fog tetszeni, és valószínűleg mérges leszel ránk. De Wynter megesketett minket, hogy tartjuk magunkat a tervhez.

Cain gyomra lezuhant. – Mondd el!

Delilah megnyalta az ajkát. – Noah elvitte Adamhez.

Cain tüdejéből kiszökött a levegő, és pánik robbant a gyomrában. Nem. Nem, nem, nem, nem, nem! Mint a lelkének tulajdonosa, Cain tudta, hogy a nő él. De azzal is tisztában volt, hogy szenvedni fog az Aeonok keze között.

– Tudta, hogy Noah ezt fogja tenni – tette hozzá gyorsan Delilah. – Kali figyelmeztette őt...

– Várj, Wynter tudta, hogy el fogják árulni és elhurcolják a lenti városba? – kérdezte Cain, morgással a hangjában, miközben düh bugyborékolt benne és a szörnyében is. Düh a nő, Noah, Kali és Adam felé.

– Kali világossá tette, hogy Wynternek engedélyeznie kell – vágott közbe Xavier, egy varjúval a vállán.

Cain kivillantotta a fogait, ujjai karmokként görbültek össze. – Miért?

– Nem tudjuk – mondta Anabel, és már nem tűnt olyan labilisnak és vérszomjasnak, mint korábban. – Wynter nem mondott többet. Csak azt kérte, hogy figyeljünk arra a pillanatra, amikor Noah elviszi őt, hogy követni tudjuk, és megtudjuk, hol van Aeon másik bejárata. Aztán szólnunk kell nektek, hogy hol találjátok meg. Szóval ezt tesszük.

– Most akkor mindannyian meg akarjátok nézni, hogy hol van, vagy nem? – kérdezte Delilah.

Cain testében sürgetés lüktetett, és odaszólt két segítőjének, akik mindketten mágusok voltak. – Azt akarom, hogy mindketten újra és újra lődözzetek erre a pajzsra. Nem fog megrepedni, de ne hagyjátok abba! – Azt akarta, hogy az Aeonok azt higgyék, hogy az Ősiek még mindig értelmetlenül pazarolják az erőt a pajzsra. Ellenkező esetben Adam elgondolkodna, hogy mire készülnek.

Miután mindkét segítő átvette az irányítást, a Vérrózsa szövetség átvezette Caint és az Ősieket a domb másik oldalára. Csak amikor Delilah rámutatott egy jól elrejtett kilincsre, akkor vette észre Cain egyáltalán, hogy egy ajtót rejt ügyesen a domb rothadó füve. Bármennyire is vágyott arra, hogy megpróbálja darabokra törni, nem engedhette meg magának, hogy felhívja a figyelmet a jelenlétére.

Csendesen átkozódva, hogy finomkodnia kell, megrántotta a kilincset. Semmi. Még csak meg sem zörrent az ajtó, nemhogy kinyílt volna. Ahogy gyanította... – Valahogy be van zárva – mormogta Cain, a pulzusa pedig rettegéstől lüktetett, miközben próbálta, de nem sikerült félretolnia a gondolatokat arról, hogy Adam mit fog tenni a hitvesével – mert igen, Noah elmondaná a nagyapjának, hogy ki is ő Cain számára. – Látta valaki, hogyan nyitotta ki Noah?

– Én igen – mondta Xavier. – Egy kis késsel belevágott a tenyerébe, az ujját belemártotta a vérbe, majd óvatosan néhány szimbólumot rajzolt a kilincsre, így! – A férfi boszorkány gondosan lemásolta Noah mozdulatait. – Úgy tűnt, hogy a vér beleivódott, és aztán egyszerűen kihúzta az ajtót.

Azazel szólni akart, de aztán a szövetségre pillantott. – Szükségünk van Inannára és Ishtarra, mielőtt folytathatnánk. Egy második bejáratot keresnek. Hozzátok ide őket hozzánk.

A szövetség nem tűnt túl lelkesnek a távozásra, de megtették, amit kért.

Azazel ekkor azt mondta: – Az ajtó kinyitásához biztosan Aeon-vérre van szükség. Még az is lehet, hogy csak egy Adammel rokon Aeon vére működik. Pontosan olyan lenne, mintha gondoskodna arról, hogy csak azok használhassák ezt az ajtót, akik az „örökségének” részei.

Dantalion bólintott. – Lehet, hogy Seth sok mindenben megváltozott, amikor egy lett közülünk, de az ereiben folyó vér még mindig mennyei. Sőt, ő Adam fia.

Cain felvonta a szemöldökét. – Ez egy jó érv. A véremnek vannak mennyei tulajdonságai, de ez nem ugyanaz, és nem vagyok Adam rokona. – Az öccsére nézett. – Próbáld meg!

Seth megvonta a vállát, tiszta erővel belevágott a tenyerébe, majd pontosan megismételte Xavier mozdulatait. Előrehajolt, elfordította a kilincset, meghúzta... és az ajtó kinyílt.

Abaddon elvigyorodott. – Nem volt olyan nehéz.

Megfeszült izmokkal, Cain megropogtatta a nyakát, és körözött a vállával. Lénye vonaglott és sziszegve követelte, hogy keresse meg a hitvesüket. Az egyetlen dolog, ami mind őt, mind a szörnyetegét visszatartotta attól, hogy elveszítsék a kibaszott eszüket, a tudat volt, hogy Wynter életben van.

– Nem lesz semmi baja, Cain! – Seth gyorsan felemelte a kezét. – Nem akarom lekicsinyelni a helyzetet. Csak úgy értem, hogy ha Kali valóban azt akarja, hogy odalent legyen, az istenség vele lesz. Vigyázni fog Wynterre, és mindent megtesz, amit tud, hogy segítsen neki.

Kurvára jobban tenné. Istenség ide vagy oda, megtalálná a módját, hogy újabb poklot zúdítson rá, ha nem tenné.

A szövetség gyorsan visszatért a nővérekkel.

Ishtar hihetetlenül kiakadt a nyitott ajtó láttán. – A domb ezen oldalán minden centimétert átvizsgáltunk, de nem találtunk semmit!

– Gyűjtsük össze néhány emberünket, hogy elkísérjenek minket a földalatti városba? – kérdezte Inanna.

– Ha lesznek velünk nem Ősiek is, akkor mi... – Lilith elhallgatott, és gyors pillantást vetett a szövetségre. – Lesz egy bizonyos dolog, amit nem tehetünk meg, amikor harcolunk.

Inanna homlokán a ráncok kisimultak, miközben megértően bólintott. – Ah, ez igaz.

Cain a szövetség felé fordult. – Nektek négyőtöknek itt kell maradnotok!

– Sajnálom! Nem lehet! Nagyon pontos utasításokat kaptunk Wyntertől, és ezek között szerepel, hogy mi is ott legyünk lent – mondta Delilah.

– Értjük, hogy vannak dolgok, amiket szívesebben vennétek, ha nem tudnánk a fajtátokról – mondta Xavier. – De a szavunkat adjuk, hogy nem beszélünk másoknak arról, amit látunk. – A varjú károgott, mintha csak megerősítené ebben.

– Wynter azt is mondta, hogy szeretnéd majd, hogy itt maradjunk fent – vágott közbe Anabel –, ezért arra is megkért minket, hogy mondjuk meg neked, hogy szó szerint szüksége van arra, hogy lent legyünk. Ennél több magyarázatot nem adott.

Cain elkáromkodta magát, majd megdörzsölte az arcát. – Rendben.

Ishtar felzihált. – Cain...

– Nincs időnk vitatkozni! – csattant fel. – Mennünk kell. A hitvesem jelenleg Adam fogságában van, és a fene tudja, mi történik. Ami még fontosabbá teszi, hogy most lépjünk, az az, hogy lassan kell haladnunk.

Inanna ajkai szétnyíltak. – Adamnél van?

– Igen, Noah jóvoltából – morogta Cain. – Akit boldogan kínoznék egy kibaszott életen át, ha egy dolgot nem tudnék biztosan.

– Micsodát? – kérdezte Abaddon.

– Már halott – felelte Cain. – Wynter mostanra már gondoskodott róla.