19.-20. Fejezet

 

Tizenkilencedik fejezet

 

Később aznap este Cain felemelte a poharat, és kortyolt egy kevés konyakot. Mellette Wynter hátradőlt a székben, láthatóan eltelten. Most kettesben voltak, mivel Abaddon a hálószobája felé vette az irányt, hogy pihenjen, eltökélve, hogy gyorsan teljes erejénél legyen.

Az étkezés jól sikerült. Cain figyelte, ahogy a hitvese és a nagybátyja megismerkednek egymással, és nem lepődött meg azon, hogy Abaddon milyen könnyen megkedvelte a lányt. Wynter sok szempontból olyan volt, mint egy leviatán – könyörtelen, bosszúvágyó, ravasz, megfoghatatlan.

Próbálkozás nélkül is lenyűgözte Abaddont. Szórakoztató volt nézni, ahogy a nagybátyja megpróbált titkokat kiszedni belőle. Mulatságos volt látni, ahogy ügyesen kitér az Ősi kérdései elől, és soha nem dől be a csapdáinak.

Abaddon később diszkréten bólintott Cainnek, egyértelműen támogatva a hitvese kiválasztását. Cain nem állíthatta, hogy vágyott volna ilyen jóváhagyásra, sőt még csak nem is akarta, de azért jól esett neki.

Gyanította, hogy az egyik dolog, ami leginkább lenyűgözte Abaddont, az volt, hogy Wynter nem ijedt meg tőle. Az emberek mindig ijesztőnek találták Abaddont – az Ördög Bölcsőjének lakói sem voltak ez alól kivételek; bőven hagytak neki helyet, amikor Dantalion korábban körbevezette mind a lenti, mind a felettük lévő városban.

Az emberek megdöbbentek, amikor Cain elmondta a beszédét, amelyben tájékoztatta őket Abaddon létezéséről. De a segédei szerint egyébként jól fogadták a hírt. Végül is egy újabb Ősi jelenléte azt jelentette, hogy az Ördög Bölcsője most még biztonságosabb lett.

Cain felhajtotta az utolsó korty italát, letette a poharát, és a hitvesére nézett. – Elmondod, hogy mi kavarog a fejedben? Abaddon előtt jól titkoltad, de valami elvonja a figyelmedet.

Wynter az arca belsejébe harapott. – Nem fog tetszeni.

A lány komoly arckifejezésére Cainen átfutott a hideg, a teremtménye pedig felkapta a fejét. – Talán nem. De ez nem jelenti azt, hogy magadban kell tartanod! – Gyengéden megfogta a lány állát. – Soha ne érezd szükségét, hogy táncolj az érzéseim, hangulataim vagy meggyőződéseim körül, Wynter! Sokkal jobban szeretném, ha mindig megosztanád velem a terheidet, még ha nem is fogok örülni nekik, mintha egy másik embert választanál bizalmasodnak.

A nő nagy levegőt vett, és elfordult a székében. – Oké, elmondom. De előbb meg kell ígérned valamit!

Összeszűkítette a szemét. – Mit kellene megígérnem?

– Hogy nem lépsz kapcsolatba emiatt Kalival.

Cain végigfuttatta a nyelvét az alsó ajka belső oldalán.

– Rendben!

A lány halkan felhorkant. – Ez nem elég, Cain! És nem is volt túl meggyőző. – Kinyújtotta a kezét, amely jelenleg mágiától pattogott. – Ígérd meg, hogy nem lépsz kapcsolatba Kalival, miután meghallgattad, amit mondani akarok!

Cain hátán felállt a szőr. Nem tetszett ez neki. Egyáltalán nem. – Szó szerint tartani akarsz a fogadalmamhoz? Nem bízol benne, hogy betartom?

– Ez nem bizalom kérdése. Hanem az, hogy tudom, hogy nem fogsz jól reagálni arra, amit mondani fogok, és biztosnak kell lennem abban, hogy nem teszel semmi meggondolatlanságot.

Cain a lány szemét kutatta, de nem látott benne tárgyalási lehetőséget. – Ez a dolog, amiről mesélni fogsz, tényleg ennyire szörnyű?

– Inkább „aggasztó”.

Cain belső riasztója visítozott, figyelmeztetve őt, hogy Wynter mondandója sokkal több lesz, mint aggasztó, annak ellenére, amit a lány állított. A hitvese hajlamos volt lekicsinyelni bizonyos dolgokat.

Nem tetszett neki, hogy mágikus módon lesz kötelezve, hogy ne reagáljon szabadon arra, amit meg fog tudni, de semmiképp sem utasíthatta vissza a kérést. Tudnia kellett, hogy mi helyezte azt a komoly tekintetet az arcára, és a jelenleg nyugtalan lénye nem fog megnyugodni, amíg meg nem tudta.

Megváltoztatva a helyét a székében, hogy jobban felé tudjon fordulni, Cain megfogta Wynter kezét, és fogadalmat tett. – Megígérem, hogy nem lépek kapcsolatba Kalival, miután meghallottam, amit elmondtál nekem! – Fekete mágiapöttyök kavarogtak összefűzött kezük körül, és a férfi érezte, ahogy a korlátozás a helyén kattan. A teremtményének nem nagyon tetszett, de csak morogta a rosszallását.

Cain nem engedte el Wynter kezét. Ehelyett támogatóan megszorította, és sürgette: – Mondd el!

Wynter egyszerre lepődött meg és örült, hogy a férfi nem tiltakozott, hogy mágiával is hitelesítenie kellett az ígéretét, és idegesen megdörzsölte a combját. – Először is szeretném megmagyarázni, miért nem mondtam erről semmit tegnap este. Három oka is volt.

– Három?

– Igen. Először is, megrémültem, és nehezen tudtam mindent felfogni. Kettő, tudtam, hogy ez fel fog húzni téged – nem álltam készen erre a beszélgetésre; nem voltam képes teljesen elmagyarázni neked, amit még nem sikerült feldolgoznom. Három, évmilliók óta nem láttad a nagybátyádat, azt akartam, hogy a találkozás valami jó legyen. Nem volt ebben részed, amikor Eve érkezett ide, túl bonyolult a kapcsolatod vele. De láttam, hogy ez Abaddonnal és veled másképp van. Nem akartam elrontani.

Cain arca ellágyult és melegséggel telt meg. – Édes boszorkányom! – Előrehajolt, és gyengéden megcsókolta a lány száját. – Mi lenne, ha megkönnyíteném ezt neked? Gyanítom, hogy azt fogod mondani, hogy végig Kali vezetett a barlangba és tegnap este megszállt téged, hogy felébressze Abaddont. Igazam van?

A nő mély levegőt vett, és azt kívánta, bárcsak ilyen egyszerű lenne. – Ööö, nem. Fel akarta ébreszteni. Ő is szerepet játszott benne. De én is. Mondhatni.

Hunyorított. – Mondhatni?

– Nem egyedül csináltam. A hang, amely elvezetett a barlanghoz, és megszólított, amikor felébredtem az alvajáró kalandomból, az álmaimból ismert férfihang volt. Arra csábított, hogy tegyem a kezem a forrásba. Nem voltam elragadtatva az ötlettől. Azon gondolkodtam, hogy visszajövök a várba, és elmondom neked, hogy oda vezettek. De tudni akartam, mit akart az a hang olyan átkozottul megmutatni nekem.

– Szóval megtetted, amit kért.

Bólintott. – Aztán valami furcsa dolog történt. Komolyan furcsa. Volt egy rövid interakció Kali és a szörnyem között – nem tudtam kivenni, milyen üzenetet adott át neki. De alig néhány pillanattal később a lényem felemelkedett, és... nos, egyesítette a lelkét az enyémmel.

Cain pislogott, miközben minden izma megfeszült.

– Ismételd meg ezt az utóbbi részt!

– Egyesült a lelkünk. Csak néhány pillanatra, de...

– Amikor azt mondod, hogy „egyesült” – kezdte mondani, miközben rettegés gyűlt a gyomrában –, nem úgy érted, hogy csupán szorosan a tiédhez nyomta a lelkét?

Lassan megrázta a fejét. – A kettő összeolvadt. Egymásba olvadtak.

Cain belseje görcsbe rándult. Azt akarta mondani, hogy ez nem lehetséges. Azt akarta hinni, hogy a nő biztosan tévedett. De sosem volt az a fajta, aki elzárkózott volna valami elől csak azért, mert nem tetszett neki, amit hallott. – Aztán mi történt? – préselte ki magából.

– Az entitás ereje belém ömlött, úgy reagált az enyémmel, mint két vegyszer őrült összecsapása... és azt hiszem, ez okozta aztán Abaddon felébredését.

Képtelen volt nyugodtan ülni, ezért Cain hirtelen felállt a székéből, és ellépett az asztaltól. Fájdalom lüktetett az állkapcsában attól, amilyen erősen összeszorította. Lénye kiszámíthatóan elvesztette az eszét, egyetlen racionális gondolat sem maradt a fejében. – Ezt már korábban is el kellett volna mondanod!

– Már elmagyaráztam, miért vártam.

Kemény pillantást vetett a nőre. – Egyik indokod sem indokolja teljes mértékben, hogy egy ilyen komoly dolgot eltitkolj előlem! Különösen nem az az állításod, hogy megijedtél. Semmi sem ijeszt meg téged – ezt te magad is többször állítottad!

– Nem, azt mondtam, hogy nem könnyen ijedek meg. És nem is. De tegnap este egy kicsit megijedtem. A szörnyem mindig is elkülönült tőlem. Soha nem csinált még ilyesmit. Kavarogtak bennem az érzések – össze voltam zavarodva, megalázva éreztem magam, fura volt az egész, sőt egy kicsit elárulva éreztem magam. Kellett egy kis idő, hogy helyre tegyem magamban.

Forrongó vérrel, feszült testtel, Cain fel-alá járkált. Minden lélegzetvétellel a düh ízét érezte. Érezte, ahogy a szíve minden egyes dobbanásával átjárja a szervezetét.

– Ugye tudod, hogy ez mit jelent!? Azt jelenti, hogy Kali még mindig el tud téged venni tőlem! Csak annyit kellene tennie, hogy utasítja az entitást, hogy egyesítse a lelkét a tiéddel, és akkor mindkettőtöket az alvilágba hurcolhatna.

Wynter felállt. – De azért tehetnél valamit, hogy ez ne történjen meg, ugye? Meg tudnád védeni a lelkemet valahogy. Úgy értem, a tiéd!

Ha a halálos dühön kívül más érzelemnek is lett volna hely a szervezetében, meghatotta volna a lány belé vetett hite, és az, hogy képes megvédeni őt. – A lelked teljes birtoklása ebben az esetben nem lesz elég – mondta Cain, még mindig járkálva.

– De...

– Kali birtokolja az általad befogadott szörnyeteg lelkét, vagy ha nem, akkor viszont teljes mértékben irányítja azt. Ha az az entitás egyesülne veled, lerántana az alvilágba, és aztán nem szakítaná meg az egyesülést, akkor természetesen megránthatom a lelkedet, hogy visszahúzzalak. De ugyanígy Kali is húzhatná tovább a szörny lelkét, és vele együtt a tiédet is. Mi ketten pedig azon fogunk harcolni, hogy ki tarthat meg téged. Nem vagyok biztos benne, hogy le tudnám-e győzni Őt egy huzavona-versenyben.

Wynter elég erősen ráharapott az alsó ajkára ahhoz, hogy nem lepődött volna meg, ha vért fakaszt.

Cain hirtelen megállt, és beletúrt a hajába. – Beszélnünk kell vele! Azonnal!

Wynter jelentőségteljes pillantást vetett rá. – Megígérted!

Cain gyorsan felé indult. – Mi a faszért akartad, hogy megígérjem, nem lépek kapcsolatba Kalival emiatt? Nem érdekel, hogy elvisz-e téged?

– Tudod, hogy igen! Ne légy pöcs! Az a baj, hogy most leginkább azt akarod, hogy Ő ejtse a velem kapcsolatos terveit. Mindketten tudjuk, hogy ragaszkodni akarsz majd hozzá, ha beszélsz Vele. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy Ő nem fog a kedvedre táncolni. – Wynter felvonta a szemöldökét. – Emlékszel, mit mondott egyszer neked? Figyelmeztetett, hogy eltűri a jelenlétedet az életemben, hacsak nem próbálsz beleavatkozni a terveibe.

Cain kivillantotta a fogait, a teremtménye pedig hosszan és hangosan sziszegett. – Leszarom, hogy Ő mit hajlandó eltűrni!

– Ez a lényeg.

Cain szörnye gyorsan támadt, és olyan hevesen küzdött az elsőségért, hogy a férfi szinte megrándult. Küzdve, hogy féken tartsa a lényt, Cain elhátrált Wyntertől. – Adj egy percet! – mondta összeszorított fogakkal.

A lány nem vitatkozott, és nem is közeledett hozzá, így talán megérezte a pillanatnyi veszélyt. Nem mintha a teremtménye bántaná őt. De megharapná. Újabb lépést tenne a vele való kötelék kialakítása felé, eltökélten arra törekedve, hogy valahogy biztosítsa, hogy a nő az oldalához tapadva maradjon. Nem mintha a nő életerejének a szörnyetegéhez való kötése elég lenne, de a lénynek most nem sok köze volt a racionális gondolkodáshoz.

Amint a lény felemelte a képletes kezét, és abbahagyta a harcot, Cain mély, nyugtató lélegzetet vett.

– Jól vagy? – kérdezte Wynter halkan.

– Igen. – Cain megropogtatta a nyakát. – A lényem most nem egészen stabil. A legjobbkor sem reagál jól azokra az érzelmekre, amiket keltesz benne. Soha nem kötődött még ennyire egy másik emberhez, és nem nagyon tudja kezelni azokat a helyzeteket, amikor úgy érzi, hogy elveszíthet téged. – Nem mintha Cain sokkal jobb lett volna. – Amit a szörnyeteged tett veled tegnap este... nem hagyhatjuk figyelmen kívül, Wynter! Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mit jelent!

– Ahogy Kalival sem tudunk úgy szembeszállni, ahogy te szeretnéd.

Cain érezte, ahogy az orrlyukai kitágulnak.

– Függetlenül attól, hogy Ő mit akar hinni, az igényem irántad mélyebb, mint az Övé valaha is lehetne!

– De Ő nem így látja. És ez nem változtat azon, hogy Ő még mindig el tud venni tőled. Szóval ne kísértsük Őt!

Az orra alatt káromkodva, Cain megdörzsölte az arcát.

– A tegnap este előtt talán azt hittem, hogy Ő soha nem fog igazán elvenni tőled; talán azt gondoltam, Ő nem akarna így bántani engem. De amikor a szörnyetegemet arra sürgette, hogy egyesüljön velem, és nem vette a fáradságot, hogy figyelmeztessen, nyilvánvalóan nem aggódott amiatt, hogy kibaszottul ki fogok akadni. Egyszerűen csak megtette. – Wynter egy nagyot nyelt. – Ez volt az első alkalom, amikor tényleg úgy éreztem, hogy csak egy eszköz vagyok a számára.

A fájdalom éle a nő hangjában úgy átütötte a Cain elméjét ködösítő dühöt, ahogy más semmi sem tudta volna. Igyekezve, hogy gyengéd legyen, magához húzta a nőt, és átölelte. – Nem hiszem, hogy csak egy eszköz vagy a számára. Túlságosan is sokat fektetett beléd ahhoz, hogy erről legyen szó. De ez nem változtat azon, hogy ki vagy mi Ő. Egy istenség. Egy lény, aki soha nem fog minket egyenrangúnak tekinteni. Kétlem, hogy egyáltalán eszébe jutna megfontolni az érzéseidet, mielőtt cselekedne a saját belátása szerint.

– Van valami, amit meg tudsz tenni, hogy megvédd a lelkemet attól, hogy valaha is újra összeolvadjon a szörnyetegemmel?

– Meg tudom védeni a testeden kívül létező lelkektől – pusztán azzal, hogy teljesen birtokolom, már most is azt teszem. De egy olyan lélek, amelynek a tested csak tárolóként szolgál? Nem. Lehet, hogy két különálló lény vagytok, de valamilyen módon mégis össze vagytok kapcsolódva.

Wynter összevonta a szemöldökét. – Nem tudom, mondhatnám-e, hogy össze vagyunk kapcsolódva.

– Egyszer azt mesélted nekem, hogy érzed az érzelmeit. Tudod, mikor akar valamit. Érzed, ha alszik. Érzed, amikor a szörny felébred. Ez egy független entitás, de mindketten osztoztok valamiben, ami hasonló egy ikertestvér-kötődéshez, de a természetfeletti fejlett változata.

Wynter káromkodni kezdett magában. Korábban nem így nézte a helyzetet. Nem tetszettek neki a következmények. – Visszatérve a lényedre... Sokat olvastál az életerők összekapcsolásáról, de sosem hoztad fel. Gondolom, egyik könyv sem tartalmazta a keresett válaszokat.

– Nem, nem tartalmazta – erősítette meg. – De folytatom a keresést.

– Felfedeztél valamit, ami nem tetszik neked – érzékelte a nő. – Valamit, ami megakadályozta, hogy erőltesd a dolgot.

Ingerültség lobbant Cain szemében, és ez árulkodó módon jelezte, hogy nem tetszik neki, hogy a nő milyen jól olvasott benne. – Ezt nem én fedeztem fel, hanem Seth mondta. Rámutatott, hogy ha meghalnék, miközben az életerőd a szörnyem életerejéhez van kötve, az esetleg olyan mértékben le tudna szívni téged, hogy meghalnál, és túl gyenge lennél ahhoz, hogy visszatérj.

Huh. Erre nem is gondolt. – Gondolod, hogy igaza van?

– Fogalmam sincs. A lényem nem így gondolja, de ez nem olyan forrás, amiben megbízom ebben a kérdésben – annyira szeretne kötődni veled, hogy megvan rá az esély, hogy nem alkalmazza a logikát a helyzetre.

Sóhajtva átkarolta a férfi derekát, és szorosan átölelte; vigasztalásra vágyott, de adta is. – Egyet megígérhetek: ha a szörnyetegem megpróbál visszahúzni az alvilágba, nem fogom megkönnyíteni a dolgát. Rúgkapálva, sikoltozva és káromkodva kell majd odarángatnia. Mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy harcoljak ellene.

Cain karjai megfeszültek a lány körül. – A szavadon foglak fogni! – Az ajtó felé pillantott a felhangzó kopogásra. – Gyere be! – szólította anélkül, hogy előbb elengedte volna a lányt – erre Wynter nem számított, hiszen Cain általában nem volt híve a nyilvános intimitásnak.

Maxim lépett a szobába, arcán furcsa kifejezés látszott.

Cain nagyot sóhajtott. – Most éppen mi van?

– Elnézést a zavarásért, uram, de visszatért a közvetítő. – Maxim habozott. – Azt mondja, hogy Adam beszélni kíván Önnel is és Wynterrel is.

Cain mozdulatlanná merevedett. – Valóban? – mondta elnyújtva, és a hangjában annyi fenyegetés volt, hogy a lány hátán végigfutott a hideg.

– A kék szalon foglalt, ezért a mellette lévő szalonban helyeztem el – mondta Maxim.

– Mindjárt ott leszek.

Miután a segéd távozott, Wynter Cainre nézett, és kijavította: – Hamarosan ott leszünk. Nem, ne vitatkozz! Nem leszek veszélyben. Adam nem árthat nekem a pszichikai térben.

Cain állkapcsa megfeszült. – Megpróbál majd meggyőzni, hogy add fel magad.

– Ugye nem gondolod, hogy ez tényleg működne? Nem vagyok olyan, mint azok az idióták a filmekben, akik feladják magukat a rosszfiúnak, hogy megmentsenek mindenki mást. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy semmit sem érne átadni magam Adamnek. Tudom, hogy ez sem téged, sem senkit nem tartana biztonságban. És amúgy sem vagyok elég nemeslelkű ahhoz, hogy ezt tegyem.

Cain arckifejezése megenyhült. – Igen, igazad van. – Végigsimított a lány haján. – Ebben az esetben nem tennél ilyesmit – ezt tudom. De egyszerűen ösztönösen nem akarom, hogy Adam a közeledben legyen.

– Fizikailag nem is lesz. És ahogy már korábban is rámutattam, nem képes ártani nekem a pszichikai térben. Úgyhogy essünk túl ezen, hogy aztán mehessünk az ágyba, hogy szétdugjuk egymás agyát.

Cain ajkai megrándultak. – Tetszik, ahogy gondolkodsz! – Megfogta a lány kezét. – Most megtudod, hogyan jutok el olyan gyorsan a kastélyba anélkül, hogy használnám a liftet.

Wynter elmosolyodott. – Épp ideje volt! – Az utolsó dolog, amire számított, az az volt, hogy egy tükörbe kell majd belesétálnia. Amikor a férfi a háta mögött belépett a kastély egyik hálószobájába, nagyot sóhajtott, majd azt mondta: – Erre nem számítottam!

Humor villant Cain szemében. – Jó! Te gyakran meglepsz engem. Teljesen helyes, hogy ez egy kétirányú utca.

– Nem biztos, hogy egyetértek ezzel.

A földszinten Cain egyenesen a szalonhoz vezette, de nem lépett be. – Ne feledd – kezdte –, Adamnek fogalma sincs arról, hogy a hitvesem vagy! Maradjon is ez így! Nem akarom, hogy még jobban rád koncentráljon, mint amennyire már most is teszi.

Wynter röviden bólintott, és lerántotta az ingujját, biztosítva, hogy Cain pecsétje jól el legyen rejtve.

A szobában Wynter üdvözölte a közvetítőt, akit halványan felismert az Aeonban töltött éveiből. Egész jó fickó volt. Bár egy kicsit gerinctelen.

Abban a pillanatban, ahogy az ujjbegyeit a férfiéhoz nyomta és belépett a teljesen fehér pszichikai térbe, Wynter Adamre szegezte a tekintetét. Nehéz volt nem vágni egy gúnyos fintort. Utálta ezt a rohadékot. Teljes szívéből gyűlölte.

Annyi mindenért volt felelős, többek között közvetett módon az édesanyja haláláért is. De amiért Wynter a legjobban gyűlölte őt, az a gyötrelem volt, amit Cainnek okozott az évek során. Őszintén alig várta, hogy lássa, ahogy ez a seggfej kileheli a lelkét.

Miközben a lány és Cain elfoglalták az Adammel szemben lévő két helyet, a fickó továbbra is a nőre meredt, szándékosan figyelmen kívül hagyva a hitvesét. A nő felhorkant magában. Az Aeon őszintén azt hitte, hogy Caint zavarja ez a kicsinyes semmibe vétel? Ha igen, akkor valóban egyáltalán nem ismerte az emberét.

– Wynter Dellavale – húzta el Adam. – Azt mondanám, hogy „végre találkozunk”, de emlékszem, hogy időről időre láttalak Aeonban. Nem hiszem azonban, hogy valaha is beszéltünk volna egymással, nem igaz?

– Nem, még nem – válaszolta. – Minek köszönhetem ezt a nem túl nagy megtiszteltetést?

A fickó ajkai kissé elvékonyodtak, de gyorsan elfedte az arckifejezését. – Sok problémát okoztál nekem. Azzal, hogy megátkoztad a hazádat, lényegében elárultad azt. Elárultad a népedet.

– Ők árultak el először.

– A régi szövetséged azonban már halott. Valójában te magad ölted meg őket.

Valójában a legtöbbjüket megölte. Aztán csapdába ejtette korábbi papnőjét az alvilágban. Wynter nem volt biztos benne, hogy mi történt a ribanccal ott. Remélhetőleg sok sötét és ijesztő dolog. Szorított érte.

– Hasonlóképpen, a fiúk is halottak, akik régen bántottak téged. Aeonban azok, akik bántottak téged, megfizették az árát – folytatta Adam. – Könnyedén visszacsinálhatnád az átkot, ahelyett, hogy mindenki mást is büntetsz ott.

– De nem csak a szövetségem nehezítette meg az életemet. A mágusok is megtették a magukét, és még rosszabbak voltak. Te vagy bármelyik másik Aeon véget vethetett volna ennek. De nem tettétek. Ehelyett én voltam az, akit száműztek. Csakhogy a száműzetés nem igazán száműzetés. Hanem egyenesen kivégzés. Egy kivégzés, amiért nem tettem semmit, amivel ezt érdemeltem volna. Lailah mégis elrendelte. És ezt nem tehette volna meg a te beleegyezésed nélkül. Ami azt jelenti, hogy te is felelős vagy a majdnem halálomért. Isten tudja, hány embert „száműztél” igazságtalanul a korszakok során. Az igazság az, hogy Aeon már évezredekkel ezelőtt elvesztette igazi szépségét, miután lassan megfertőzte az az isteni arrogancia, amivel ti, Aeonok rendelkeztek.

Mellette Cain felnevetett.

Adam arca megkeményedett, de még mindig igyekezett nem nézni az Ősire. – Nos, mindenképpen rákényszerítette a földet és a népét, hogy megfizessenek, Miss Dellavale. Tényleg szükség van arra, hogy elhúzza ezt a „leckét”, amit meg akar tanítani nekünk?

A nő oldalra döntötte a fejét. – Szükséges? Nem. Kielégítő? Ó, igen.

Adam zöld szemeiben rövid időre harag csillant meg. – Fogalmad sincs, mit tettél! Semmilyen. Ha Aeon elbukik, mindannyian szenvedni fogunk miatta!

– Nem értem, hogyan.

Adam kinyitotta a száját, de aztán gyorsan becsukta.

– Nekem úgy tűnik, hogy ha tényleg lenne valami nagy, nagy ok, amiért Aeon nem bukhat el, akkor már mindenkinek elmondtad volna. Mégis, nem fejtetted ki. Szóval eléggé hajlok arra, hogy azt higgyem, ostobaságokat fecsegsz. De ha tévedek, kérlek, világosíts fel!

Ujjai ökölbe szorultak. – Tényleg meghalna az Ősiekért, Miss Dellavale? Ez fog történni, ha még mindig az Ördög Bölcsőjében lesz, amikor elkezdődik a háború. Senki sem fog ott életben maradni. De ha eljön hozzám, és visszafordítja az átkot, megkímélem magát. Szabadon elhagyhatja Aeont, és folytathatja az életét.

A nő hitetlenkedő pillantást vetett rá. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt elhiszem? – Nem tudta. Biztosan nem.

– Ha kívánod, készíthetek egy kötelező érvényű szerződést.

– Igen, és rengeteg kiskapu lesz. Sajnálom, de vissza kell utasítanom az ajánlatod!

– Akkor bolond vagy!

– Vicces. Én is ugyanezt gondoltam rólad. De bár sok minden vagy, Adam, nem vagy bolond! – Ami igazából kár volt, mert az Aeonok legyőzése máskülönben sokkal könnyebb lett volna. – Tudtad, hogy nem fogadom el az ajánlatodat. Még ha el is fogadtam volna, az Ősiek nem engedték volna, hogy elhagyjam az Ördög Bölcsőjét – ezzel te is tisztában vagy. Akkor miért hívtál ide valójában?

Nem válaszolt. Csak bámulta a nőt.

Wynter oldalra billentette a fejét. – Hadd találjam ki... jól meg akartál nézni; hogy megértsd, valóban Kali kegyeltje vagyok-e vagy sem. Neked ez lehetetlennek tűnik. Képtelen vagy megérteni, hogyan nem érezted meg már régen, vagy hogy miben különbözöm a többi visszatérőtől. De el sem tudod képzelni, hogy mi másért lenne az átok olyasmi, amit egyszerűen nem tudsz legyőzni.

Elutasítóan legyintett a kezével. – Te nem vagy visszatérő! Ennyit biztosan tudok. Reméltem, hogy itt és most rájövök, mi is vagy valójában! – Összefonta a karját, és nagyképűen felemelte az állát. – Megkértem néhány emberemet, hogy nézzenek utána a hátterednek. Soha nem találkoztál az apáddal, nem igaz? Anyád nem volt hajlandó beszélni róla senkinek, aki kérdezte, de az embereimnek sikerült kideríteniük, hogy ki ő és hol van.

– És?

Adam szemöldöke megvonaglott. – Szóval, nem szeretnéd tudni, hogy ki az apád?

– Nem mondhatnám, hogy szeretném, nem. – Ez volt a tiszta igazság. – Elvégre ő sosem volt az apám. Valójában csak egy spermadonor.

Wynter egy pillanatig sem hitte amúgy, hogy Adamnek egyébként is fogalma lenne arról, hogy ki az apja. És ha az Aeon azt hitte, hogy ilyen könnyen manipulálhatja őt, hogy teljesítse a parancsait, akkor komolyan megsértődött.

– Gondolom, jó neked, hogy így érzel – mondta Adam. – Neki azonban nem annyira. Ide hozattam. Jelenleg nem érzi magát túl... kényelmesen. De ezen változtathatsz. Add fel magad, és kiszabadítom őt!

– Nem!

Adam széttárta a karját. – Nem várhatod el tőlem, hogy elhiggyem, az élete semmit sem jelent neked!

– Miért? Az volt a benyomásom, hogy neked sem jelent mindig sokat a vérrokonok élete. Különben is, nem hiszem, hogy tényleg fogva tartod a spermadonort.

– Biztosíthatlak, boszorkány, hogy nem blöffölök! A tömlöcömben van.

– Rendben – mondta a lány, teljesen szkeptikusan. Az Aeon az önelégültség megtestesítője lett volna, ha ez valóban így van.

– Azt hiszem, nagyot fog csalódni, ha megtudja, hogy a lánya ilyen keveset törődik vele.

– Kevés olyan ember van a világon, akivel törődöm. Az apám soha nem tartozott közéjük. Az egyetlen szülő, aki számított nekem, az anyám volt. Ő volt az egyetlen személy egész gyerekkoromban, akire igazán számíthattam. A fiad, Abel, halálra ítélte őt. Ami azt jelenti, hogy eredetileg te hoztad meg ezt az ítéletet. Elvetted őt tőlem. Tehát semmilyen megvesztegetés, fenyegetés vagy érzelmi zsarolási kísérlet nem késztethet arra, hogy egyetlen kibaszott dolgot is megadjak neked, amit akarsz!

Cain elmosolyodott. – Tényleg, Adam, te magad okoztad ezeket a zűröket. De azért köszönöm, hogy ilyen látványosan felbosszantottad, és aztán nagyjából arra késztetted, hogy itt keressen menedéket. Biztosíthatlak, hogy a segítséged ebben az ügyben nem maradt elismerés és hála nélkül. – Wynterre pillantott. – Azt hiszem, itt végeztünk.

– Egyetértek – mondta.

Egyként kivonultak mindketten a pszichikai térből.

Cain mindenkit elbocsátott a szalonból, beleértve a közvetítőt is, majd a lányhoz fordult. – Jól vagy?

– Igen, csak... utálom azt a rohadékot!

Cain érezte, hogy megrándul az ajka. – Ezzel nem vagy egyedül. Néhányszor közbe akartam lépni, de nem akartam megkockáztatni, hogy megérezze, jelentesz nekem valamit.

– Nem hiszem, hogy tényleg őrizetben tartja az apámat.

– Én sem. Adam egy önelégült szemétláda tud lenni. Szeret kárörvendeni. Ott bent nem kárörvendett. Inkább olyan volt, mintha halászott volna, tesztelte volna, hogy érdekel-e téged, hogy megments egy apát, akivel sosem találkoztál – Adam ezt gyengeségként értelmezte volna.

– Nekem is ez volt az érzésem.

– Ha úgy tűnt volna, hogy érdekel téged, akkor mindenhol az apádat kereste volna, hogy felhasználja ellened. Te világossá tetted, hogy csak az idejét vesztegetné. – Cain oldalra billentette a fejét. – De mindketten tudjuk, hogy egy ilyen helyzetben nem lettél volna igazán közömbös, nem igaz?

– Nem lettem volna közömbös, nem. De nem adtam volna meg Adamnek, amit akart. Semmiképp sem cseréltem volna el a te, a szövetségem és mindenki életét itt egy olyan ember szabadságáért, aki soha nem törődött velem vagy az anyámmal. Tényleg nem vagyok olyan becsületes, mint amilyennek gondolsz.

Ó, az volt. Csupán nem szerette elismerni, hogy milyen puha a bensője. Hozzászokott ahhoz is, hogy elrejtse valódi énjét – élete nagy részében ezt tette, hogy ne tűnjön fel.

Csípőre tett kézzel csodálkozva ingatta a fejét. – Mindazok után, ami történt, Adam még mindig nem fogadja el, hogy visszatérő vagyok.

– Ha ezt tenné, akkor elfogadná, hogy fogalma sem volt róla, annak ellenére, hogy egykoron Aeonban éltél. Azt is el kellene fogadnia, hogy ostoba volt, amikor kételkedett a szavadban és a Kalival való kapcsolatodban. Adam túlságosan egoista ahhoz, hogy szilárd bizonyítékok nélkül belássa, hogy tévedett valamiben.

– Ahogy én látom, ez egy jó dolog. Ha nem hiszi el, hogy egy visszatérő vagyok, akkor nem áll készen arra, hogy egy visszatérővel foglalkozzon. Ez előnyömre válik vele szemben. Szeretem, ha van előnyöm.

Cain felvonta a szemöldökét. – Elképzelted, hogy te és Adam szemtől-szemben fogtok állni? Az nem fog megtörténni, édesem! Azt tervezem, hogy minden figyelmét lekötöm. Különben is, nem harcolni akar majd veled, hanem elfogni, hogy rákényszeríthessen, hogy teljesítsd a parancsait.

– És ez lesz a hibája.

– Igen. Igen, így lesz. – Cain elkomorult, amikor odakintről mennydörgés hallatszott. Olyan mennydörgés, amely természetellenes volt. Ismerős. – Adam! – A kurva életbe!

Cain kiviharzott a szalonból, Wynter pedig szorosan követte. Végigrobogtak a hosszú folyosón, és kirohantak a kastély bejárati ajtaján.

– ...megértem, nem könnyű elárulni a saját néped egyik tagját – mondta Adam, arca villogó képként jelent meg a város fölött magasodó viharfelhőben. – Megértem, hogy miért haboztok elfogadni az ajánlatomat. De Wynter Dellavale nem éri meg az áldozatotokat. Ő azonban mostantól kezdve kétmillió dollárt ér. Így van. Megemelem a vérdíjat. Váltsátok be, ha meritek! – Azzal eltűnt.

Wynter álla leesett. – Az a szemétláda! Meg fogom ölni! Kurvára meg fogom ölni!

Nem, nem teszi. Cain szörnye előbb fog odaérni.

 

Huszadik fejezet

 

– Miért nézel így rám?

Néhány nappal később Wynter a bagel utolsó falatját rágcsálva vonta meg a vállát Cain felé. – Csak meglepett a kérésed, azt hiszem. – Nos, ez inkább szándéknyilatkozat volt, de akkor is. – Őszintén szólva, nagyon meglepett.

Cain letette a bögréjét a hálószoba asztalára. – Miért?

– Egy kicsit megismerted a szövetségemet, de nagyrészt távol maradsz az életem boszorkányos oldalától.

– Nem érdektelenségből. Mint ahogy te sem kérted, hogy részt vegyél a mindennapi munkámban. Ez nem sértés, ugye? Egyszerűen csak más kötelezettségeid vannak. Egy szövetséget, egy boltot kell vezetned. Egy pozíció, amit sosem hanyagolhatsz el. Nem kívánod mindezeket félretolni azért, hogy részt vegyél velem a megbeszéléseken, foglalkozz a szolgálataimban állók panaszaival vagy problémáival, interjúkat készíts a potenciális új lakókkal, vagy átnézd a halomnyi papírmunkámat.

Ó, biztosan nem. Nem pusztán azért, mert kurva unalmasnak hangzott, és ő egy elfoglalt lány volt, vagy akár azért, mert ha nem tartaná szemmel a szövetségét, az esetleg katasztrofális lenne. Hanem azért, mert értelmetlen lenne – az egész egyszerűen csak az Ősiek dolga volt. Ő nem volt Ősi.

– Ugyanúgy én sem hanyagolhatom el a saját kötelességeimet – folytatta. – De megteszem, amikor számít. És tudom, hogy a Samhain-ünnep fontos neked, ezért szeretnék részt venni rajta veled és a szövetségeddel.

Elérzékenyülve, hogy a férfi nemcsak elismerte az ünnep fontosságát számára, de osztozni is akart benne, Wynter azt mondta: – Örülök, ha ott leszel.

Melegség töltötte meg a szemét. – Jó.

A Samhain-bál, amely holnap, Mindenszentek estéjén fog kezdődni a városi csarnokban, kizárólag a mágiahasználók és partnereik számára volt. A többi lakos számára külön gálát fognak rendezni a fenti városban. Mindkét esemény a halloweeni ünnepségek lezárását jelenti. Sajnos.

– A bálnak november elsején napnyugta után lesz vége – mondta Cainnek. – Mikor kell indulnod?

– A többi Ősi és én úgy döntöttünk, hogy éjfélkor teszünk próbát.

Bölcs döntés, hiszen abban az időben mind a mágia, mind a hatalom erősebb volt.

– Szeretném, ha te is ott lennél, amikor megpróbáljuk áttörni a ketrecet.

Wynter szemöldöke felemelkedett. – Tényleg?

– Igen. Tudom, hogy nem tisztességes azt kérni, hogy korán távozz a bálról, de úgy vélem, hogy a segítséged sokat számíthat. A te mágiád sötét. A dolgokat égésre, rothadásra és bomlásra készteti. Ha ezt hozzáadjuk az Ősiek és az Aeonok erejéhez, akkor valóban segíthetne kárt tenni a ketrecben.

– Akkor természetesen ott leszek! – Lehet, hogy úgy lesz, ahogy a férfi gondolta, lehet, hogy nem, de ő mindent meg fog majd tenni. A polcon lévő órára pillantott, majd lenyelte az utolsó korty kávét. – Ideje, hogy felöltözzek.

Cain is felállt, és segített neki visszatenni az edényeket és a szalvétákat a tálcára, amit aztán a komód tetejére tett. – Még nem fejeztem be a reggelimet – mondta.

Wynter érezte, ahogy összevonódik a szemöldöke. – Huh?

Megmarkolta a lány ingét, és magához rántotta, tekintete elsötétült a szükségtől és a szándéktól. Aztán a szája a nőére tapadt. Nem durván habzsolta, ahogy a lány várta. Kortyolgatott, nyalogatott, rágcsált, ízlelgetett. Mintha a lány egy desszert lett volna, amit nyugodtan akart élvezni. Nem volt rá idejük.

Mégis, érezte, ahogy elolvad, belecsábul abba a meleg, érzéki, tökéletesen lágy helyre, ahol semmi más nem létezik, csak a gyönyör... csak akkor vette észre, hogy a férfi felemelte, amikor megérezte, hogy a csupasz feneke a faasztalhoz ér. – A fenébe, Cain, elkésem miattad!

– Ma reggel nem, kis boszorkány. Ez gyors lesz. Csak előbb szépen be kell nedvesítselek! – Megfogta a nő megjelölt kezét, és hüvelykujját a bélyeg közepébe nyomta.

Wynter zihálva rándult meg, úgy érezte, mintha az ujj a testébe fúródott volna. A férfi keményen és mélyen megcsókolta, miközben a jelét használva játszott a puncijával. A szája ezúttal nem volt lágy és tapogatózó. Éhes volt. Sürgető. Követelőző.

Wynter megtámaszkodott a kezével az asztalon, csípőjét öntudatlanul is megemelte, hogy elébe menjen a fantom hüvelykujjnak – nem tehetett róla. Az a hüvelykujj simított, cirógatott, körözött és ingerelt. Egek, olyan átkozottul nedves volt, és még többre volt szüksége.

Cain leguggolt előtte, és megnyalta a rését.

– Látom, ahogy a puncid görcsbe rándul és összeszorul, ahogy próbálja megragadni a farkat, ami nincs is ott. – A nyelvével a csiklója körül körözött. – Hozzuk ezt rendbe, jó?

Igen, hozzuk!

Cain felállt, elengedte a lány kezét, és kiszabadította a farkát a nadrágjából. – Feküdj hanyatt! Jó kislány! – A nőbe süllyesztette a makkját, a szeme két tócsa forróság és fenyegetés volt. – Ma reggel fájni fogsz nekem! Nagyon! – Belehatolt, kegyetlenül feszítve őt. – És ugyanolyan keményen fogsz elélvezni.

Állkapcsa megfeszült, megmarkolta a lány vállát, és újra és újra mélyre hatolt azzal a hosszú, vastag farkával a nő puncijába. Gyorsan és agresszívan birtokolta és uralkodott rajta, ugyanolyan nyilvánvalóan, mint mindig. Az üzenet mindig teljesen egyértelmű volt – a nő a tulajdonában volt, és azt vehetett és tehetett vele, amit akart. Amiért a lány teljesen felpofozta volna, ha nem élvezte volna ennyire.

Wynter lélegzete elakadt, amikor a gyönyör/fájdalom hullámai végigsiklottak a lelkén, mint a tompa körmök – és csíptek. Égtek. Felgyújtották az idegvégződéseit.

Sziszegett, amikor újabb „szögek” karistolták a lelkét – ezúttal keményebben. – Bassza meg, Cain!

– Tetszik neked! Akarsz még. Nem igaz?

– Igen – préselte ki magából.

Megkezdődött a dekadens támadás a lelke ellen. Nem a tiszta gyönyör hullámai voltak. A férfi sötét, elektromos érzések áradataival csapott le rá. Forró pofonok. Hideg harapások. Szúrós ütések. Tüzes karmolások.

Nyers volt, gonosz és mámorító. Belökte őt abba az ó, oly ismerős, ködös helyre, ahol úgy érezte, mintha lebegne. Részegen. Testetlenül.

Cain érezte, hogy megsajdulnak a golyói, amikor a lány szeme teljesen elködösödött. Megszorította a vállát, felgyorsította a tempót, és olyan vadul mozgott be és ki a nőben, hogy az már-már állatias volt.

A lány nyögdécselve és nyöszörögve vonaglott alatta, és az asztalt kaparászta. A mellek pattogásának hangjai, a farkának a nedves puncijához ütődése, és a golyóinak a fenekéhez csapódása töltötte be a szobát.

Már-már lázas tempóval, minden egyes lökéssel mélyen a puncijába hatolt, miközben még mindig a lelkét izgatta, elkábítva az elméjét. Minden szinten – mentálisan, fizikailag, lélek mélyen – túlterhelte a lányt az érzésekkel, azt akarta, hogy úgy érezze, nincs olyan része, amit ne tudna megérinteni. Nincs olyan része, amit ne tudna birtokolni. Nincs olyan része, ami ne lenne az övé.

A teremtménye sürgette őt, ugyanolyan birtoklóan, látni akarta, ahogy a lány felrobban alattuk. A fogait is a bőrébe akarta mélyeszteni, de bármennyire is gátlástalan volt, soha nem erőltetné rá a jelét – legalábbis addig nem, amíg teljesen ura önmagának.

Érezve, ahogy a nő puncija lángol és erősebben szorítja a farkát, Cain gyorsan mélyre merült, és elárasztotta a lelkét még több fájdalommal szegélyezett élvezettel. Wynter egyre gyorsabban kapkodta a levegőt. A bőre még jobban kipirult. Könnyek gyűltek a szemébe, amitől a férfi golyói összehúzódtak. Cain felnyögött, és még keményebben hatolt a nőbe.

– Nem bírom tovább! – zokogta. – El fogok élvezni!

– Akkor élvezz! – morogta Cain.

A nő összeomlott, a feje hátraesett, a gerince ívbe feszült, és egy megtört sikoly csúszott ki a torkán. A puncija forró, erős, hullámzó szorítással szorult a férfi farkára, ami magával ragadta Caint, és olyan erőteljes felszabadulásba taszította, hogy az majdnem letaglózta őt.

 

*

 

Egy órával később Wynter belibbent a házikóba, Cain pedig szorosan mögötte. Mióta Adam néhány napja megemelte a vérdíjat, Cain magára vállalta, hogy elkíséri őt a munkába és vissza. A lány nem ellenkezett, hiszen ez nem zavarta, és tudta, hogy a férfinak szüksége van erre.

Nem volt több kísérlet a fejpénz beváltására. A szörnyetege sem próbálta többé összeolvasztani a lelküket. Nem volt több furcsa kommunikáció a lény és Kali között. Mindez óriási megkönnyebbülés volt. De Wynter továbbra is résen maradt.

– Jó reggelt mindenkinek! – köszönt Wynter, amikor belépett a konyhába, és a helyiségben szétszórva találta a szövetségét. – Elnézést a késésért!

– Majdnem késés – javította ki Cain. – Két perced van, mielőtt ki kell nyitnod a boltot.

– Pontosan. Nincs elég idő arra, hogy megigyunk egy csésze teát, és ellenőrizzük, hogy nem ég semmi.

Xavier az asztalnál ülve a tarotkártyáit keverte, és felsóhajtott. – Tényleg azt kívánom, bárcsak jobban bíznál bennünk! A házikó sértetlen. Semmi sem tört el. Senki sem sérült meg. A tegnap este és a ma reggel is incidens nélkül zajlott.

– Akkor miért van egy égési nyom a padlón?

Delilah, Anabel és Xavier mind arra a pontra pillantottak, ahová Wynter mutatott. Hattie azonban úgy tűnt, nem figyel – a pultnak dőlt, az arcát gyakorlatilag a könyvébe temette.

– Nos? – nógatta őket Wynter.

Senki sem válaszolt. Egyszerűen csak visszatértek ahhoz, amit csináltak, és elfordították a tekintetüket.

Wynter sóhajtva nézett a boszorkányra, aki gondosan kevergette a fortyogó üstöt, miközben túlságosan is lazának tűnt. – Anabel, elmondanád, mi történt?

A szőke halk káromkodással, a kezét tördelve pördült meg. – Miért feltételezed automatikusan, hogy én voltam az!?

– Mert te voltál az. Ha tűzről, égési sérülésekről és perzselésnyomokról van szó, mindig te vagy az!

– Te és a logika – morogta Anabel. – Megszabadulok tőle, esküszöm!

Wynter tovább akart kérdezősködni, de ekkor egy csésze teát nyomtak a kezébe. Elmosolyodott. – Köszönöm, Del!

– Szívesen, kedves papnő! – Delilah a lányról Cainre nézett. – Mivel mindkettőtöknek jól megdugott kisugárzása van, nem kell megkérdeznem, miért késtetek.

– Majdnem késés – ismételte meg Cain.

Delilah egy grimaszt vágva megvonta az egyik vállát.

– De azért ez valahogy ugyanaz a dolog, nem igaz?

Anabel a homlokát ráncolva nézett rá. – Nem, nem az. Létezik a késés, és van, ami nem késés.

– Létezik a normális. Aztán ott vagy te! – Delilah összeszedte a szekrényből a kozmetikai készletét. – Nem tudom, hogy birkózol meg magaddal.

– Ugyanezt mondhatnám rólad is – vágott vissza a szőke.

Cain magához húzta Wyntert, és gyengéden megcsókolta. – Ma valamikor meglátogatlak.

Xavier feltartotta a kezét. – Végig őrködni fogok mellette.

Cain elégedetten bólintott, majd az ujjával Wynter orrára koppintott. – Légy jó! – Adott neki még egy gyors csókot. – Hamarosan találkozunk!

Wynter figyelte, ahogy távozik, és egy pillanatra rácsodálkozott arra a lappangó erőre és nyers szexualitásra, ahogy átviharzott az otthonán, majd kilépett az ajtón.

– Az a segg... – sóhajtott Hattie álmodozva.

Wynter felé fordult. – Komolyan?

Az idős asszony felvonta a vállát. – Tehetek én arról, hogy olyan mesés hátsója van, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni?

– Örülj, hogy nem simogatta meg! – mondta Delilah Wynternek. – Ha nem találnám olyan rémisztőnek, irigykednék, hogy az ágyadban van. Legalább valaki részesül szexben.

Hattie összevonta a szemöldökét. – Én mindig szexelek.

– Nem kell a képembe vágni! – mondta Delilah.

Anabel egy üveg bájitalba dugott egy dugót, és a latin nőhöz fordult. – Tudod, mi a bajod ezen a téren?

Delilah megvonta a vállát. – Világosíts fel!

– Túl válogatós vagy – mondta Anabel. – Egyetlen pasi sem felel meg teljesen az elvárásaidnak. És azt a tipikus macskás dolgot csinálod, hogy csak a „kiválasztottakat” engeded közel. Mindenki mást? Legtöbbször tiszta megvetéssel nézel rájuk.

– Ez igaz, Del – mondta Wynter. – Bár... Láttam, hogy időnként egy-egy pillantást vetsz Dantalionra, amikor biztos vagy benne, hogy nem veszi észre.

Delilah felhorkant. – Az a pasas ritkán vesz észre mást, csak a többi Ősit. Semmiképpen nem keverednék vele össze. Az Ősiek túlságosan idegesítenek. Ne vedd sértésnek, Wyn, de még mindig nem értem, hogyan tudsz eléggé ellazulni egy ilyen mellett ahhoz, hogy szexelj vele.

– Megérik a fáradságot. – Legalábbis Cain biztosan.

Delilah elmosolyodott. – Hmm, lefogadom.

A munkanap úgy telt, mint bármelyik másik. Wynter megszokta, hogy Xavier vele van, és tulajdonképpen jó volt, hogy egész nap a társasága volt. Jól szórakoztak, miközben egymást szívatták. A fickó egyszerűen megnevettette. Sőt, még azt is elérte, hogy megfeledkezzen arról, miért van ott.

Cain meglátogatta délben. Együtt ebédelt vele és a szövetségével, mielőtt elindult volna, hogy további ügyeket intézzen, és megígérte, hogy visszatér, amikor eljön az ideje, hogy a lány visszasétáljon a várba.

Röviddel a férfi várható érkezése előtt Wynter segített a szövetségének megszámolni a bevételeiket, és feljegyezni, amit csereként kaptak. Jobban szerettek mindent számon tartani. Amíg a többiek azon vitatkoztak, hogy ki mit kapjon a válogatott cserecikkekből, Wynter felkapta a szemeteszsákokat, és kivitte azokat a hátsó ajtón, majd körbe a házikó oldalához.

Hirtelen megállt, amikor váratlanul két hím tündér jelent meg előtte. Mielőtt lett volna akár egy pillanata is reagálni, egy mágiahullám csapott le rá, amely eltömítette az orrlyukait, és lezúdult a torkán. Sűrű volt. Émelyítően édes. Csalóka, mint egy túl erős parfüm.

Gondolatai elhomályosodtak, ahogy köd gyűlt össze az elméjében, és alattomosan beosont minden zugba. Az ismerős, túlvilági szellő végigsöpört a bőrén, sürgetően vibrálva. A szörnyetege a bőréhez nyomódott, ki akart szabadulni. De Wynter... a fenébe is, ha most nem érezte magát lebegőnek. Sőt, még egy kicsit részegnek is. De nem a jó értelemben. Nem, olyan értelemben, amitől gyengének és fáradtnak érezte magát.

És mégis boldognak érezte magát. Ostobán boldognak. Mintha egy meleg, vidám álomba csöppent volna.

– Semmi baj, csak Cain és Seth – mondta egy férfihang.

Wynter látása elhomályosult, elmosódott színek kollázsává vált, majd ismét kiélesedett. Meghökkenve pislogott. Ó, nem tündérek voltak, döbbent rá. Csak Cain és Seth.

Rájuk mosolygott, és a sarkán billegett. – Hé, meg kell mondjam, eléggé részegnek érzem most magam. Mi a helyzet?

– Semmi, drágám – biztosította Cain, és a vállára tette a kezét.

Wynter érezte, ahogy az orra összeráncolódik. – Drágám? – Ez új volt. És felnevetett magában, bár nem igazán tudta, miért.

Wynter feje előrebukott. Hoppá! Elfintorodott, amikor meglátta a teste alsó felét. Mi volt ez a ruha? Mi történt a farmerjával? És miért volt az arca körül lógó haja vörösesbarna?

Az élet nagy kérdései.

– A bűvölet nem tart sokáig, úgyhogy ne vesztegessük az időt a felszínre jutással! – mondta Cain.

A lány a férfira nézett, készen arra, hogy megkérdezze, mi történik. De aztán a gyomra émelyítően felfordult. – Nem érzem jól magam!

A szellő ismét megérkezett, ezúttal a bőrét csapkodta, követelve a figyelmét. Jézusom, eléggé elfoglalt volt itt. Átkozott istenségek azt hitték, hogy csak nekik van életük.

– Csak fáradt vagy – mondta neki Cain halkan, tele bizonyossággal. – Gyere, hazamegyünk, és ágyba rakunk téged!

– Oké – mondta halkan, és azt kívánta, bárcsak a szörnye ne akadna ki szarságok miatt.

Cain átkarolta a lány vállát, és átmentek a várudvaron, majd be a várba.

Wynter gyomra bukfencet vetett. Ó, bassza meg! Meggyőződve arról, hogy lehányja a férfit, ha nem állnak meg, erősen meglökte Caint. Mindketten megtorpantak, és megálltak a vár egyik folyosóján.

Wynter a gyomrához szorította a kezét. – Azt hiszem, mindjárt hányni fogok!

– Nem, nem fogsz, jól vagy! – mondta Seth, előre sürgetve a lányt. – Most már csak normális tempóban fogunk sétálni.

Cain a homlokát ráncolta. – De...

– Ha kihányja a beleit, az feltűnést fog kelteni – mondta Seth halkan. – Ezt nem akarjuk!

Wynter érezte, ahogy a szemöldöke összehúzódik, és a fickóra nézett. – Mit mondtál?

Seth remegő mosollyal nézett rá. – Hát, ugye nem akarod, hogy az emberek lássák, ahogy hánysz? Nagyon nem illik a hölgyekhez.

Oké, ez kínos lenne.

Valahol a közelben felnyerített egy ló. Egy ló? A várban?

Fintorogva ráncolta a homlokát... és hirtelen a környezete elmaszatolódott és elmozdult, ahogy a falak lehámlottak. Odafent. Kint volt. És a város egyik tornya felé közeledett.

Pislogott. – Miért vagyunk... – Elakadt a szava, amikor a folyosó falai úgy csapódtak vissza, mintha sosem mentek volna el.

Mi a fene?

Wynter erősen megrázta a fejét, képtelen volt rendesen gondolkodni. Folyamat. Értelem. Olyan volt, mintha nem lett volna fogalma a valóságról. Mintha a vár nem lenne szilárd körülötte. Nem volt semmi értelme.

Cain megállt a hálószobájuk ajtaja mellett, és röviden megérintette a falat... mintha megnyomna egy gombot vagy valamit. Seth őrült módon kopogtatni kezdett az ujjaival egyik lábán, és többször is pillantásokat vetett hátra a válla fölött. Miért volt itt egyáltalán a fickó?

Jobb, ha nem reménykedik egy édeshármasban! A gondolattól felkuncogott.

A környezete rövid időre megingott, mint egy hibás izzó villogása, és meglátta a liftajtó villanását. A kép ott volt és villámgyorsan eltűnt.

Wynter lehunyta a szemét, és megnyomogatta a szemhéját. – Miért várunk a hálószobán kívül? – Senki sem válaszolt. A szörnyetege továbbra is dühöngött, és a túlvilági szellő ismét az arcát ostorozta. Aú! – Azt hittem, az ágyba megyek!

– Oda mész – mondta Cain. – Látod?

Kinyitotta a szemét, és figyelte, ahogy a hálószoba ajtaja kettéválik, majd mindkét fele oldalra csúszik. Szétvált. Ketté. Mi a...

Egy harsogó hangtól megrándult, és megfeszítette a vállát. Megszólalt a riasztó. És hangos volt. Mega hangos.

– Bassza meg! – mormogta Seth. – Menjünk!

Cain durván bevezette őt a szobájukba. – Mozgás!

– Ne durváskodj velem! – mondta élesen, majd elkomorult, amikor a férfi megfordult, és keményen bökdösni kezdte a hüvelykujjával a falat. – Olyan furcsán viselkedsz most!

Mindenki furcsán viselkedett. Minden furcsa volt. Beleértve őt magát is.

Még mindig szédült. De ez hamis volt. Mintha az érzést oda ültették volna. Alatta zavarodott, nyugtalan és frusztrált volt.

Az ajtó két fele találkozni kezdett – ismét oldalirányban mozogva –, és Cain vállai megkönnyebbülésnek tűnő módon leereszkedtek. Ránézett, a tekintete szenvtelen volt.

Szenvtelen?

Megfeszült. Még a legelején sem nézett rá így. A legtöbb emberre így nézett, persze, de rá nem.

Valami nagyon nem stimmelt itt.

Az alakja meg-megcsillant. Egy pillanatra valami mássá változott. Valaki mássá. De aztán újra normális lett. Csak éppen nem. Mert az a távolságtartó tekintet még mindig ott volt.

Nyugtalansága fokozódott, felülírva a szédülést. Nem Cain. Kizárt dolog.

A környezete megvillant. A bútorok és a falak semmivé zsugorodtak, felfedve...

Aztán visszatértek.

Összeszorította a szemét, és megrázta a fejét. Nem, ez nem volt valódi. Nem volt az. De amikor kinyitotta a szemét, semmi sem változott.

A szörnyetege keményen meglökte, és a szellő sürgetően kavargott körülötte. Látása újra elúszott, színek örvényévé változott... és egy teljesen más jelenetté alakult át. A kamra falai eltűntek. Az Ősiek eltűntek. A városi liftben volt, és két hím tündér bámult rá.

A környezete ismét próbált megváltozni. Fogcsikorgatva kapaszkodott az előtte lévő valóságba. Mert ez volt a valóság. És ahogy ez a hit szilárdan bebetonozódott az agyába, nyugtalansága elhalványult a gyorsan növekvő jéghideg düh súlya alatt.

Fekete szalagok siklottak a szemgolyói fölé, eltakarva a látását.

Mindkét férfi megmerevedett.

Megnyomta a vészgombot, amitől a lift hirtelen megállt, és érezte, hogy kegyetlen mosoly görbül az ajkára. – Fiúk, ez nagyon rossz ötlet volt!

A szörnyetege átvette az irányítást.

 

*

 

Azazel azonnal talpra ugrott, amint meghallotta a riasztást. Otthagyva a mágust, aki azért jött, hogy kérvényezze a letelepedését, kisétált a kastély egyik szalonjából. Ez a bizonyos vészjelzés nem egy közelgő invázióra figyelmeztetett. Helyi vészhelyzetet jelzett. És Azazel fogadni mert volna, hogy ez azt jelentette, hogy Wynter ismét eltűnt.

Bassza meg, Cain ki fog akadni.

Azazel léptei megtorpantak a folyosón, amikor egy újabb hang jutott el hozzá. Egy üvöltés. Egy átható, nem evilági üvöltés. Valahonnan alulról jött.

Gyorsan követte a hangot, tovább sétált a folyosón, és a lifthez közeledett. Néhány ember már összegyűlt előtte, mivel az új protokoll szerint őrizték a liftet, ha megszólalt a riasztó.

Azazel minden egyes arcot szemügyre vett. A férfiak a zavart állapot különböző fokozatait mutatták. Ki ne tenné azt? Az üvöltés még mindig folytatódott, ropogó hangokkal megszakítva. Egy női kacagás hangzott fel, amelyből valami túlvilági erő áradt. Istenség, tudta.

Azazel az egyik férfihez fordult. – Keresd meg Caint! Mondd meg neki, hogy megtaláltuk a hitvesét. És siess!

A férfi bólintott, majd gyors tempóban elindult.

Az egyik férfi megnyalta az ajkát, és Azazelre nézett. – Mit tegyünk?

Azazel összefonta a karját. – Várunk.

Percek teltek el, mire az üvöltés és a nevetés abbamaradt. Hamarosan a lift életre kelt, és elindult felfelé.

A férfiak idegesen mocorogtak, mindegyikük mágikus gömböket tartott a kezében.

Végül a lift simán megállt. Néhány másodperccel később a fényes ajtók kinyíltak. És ott állt Wynter a vér, vérontás és a harci düh látomásaként. Körülötte bíborszínű fröccsenések és tócsák voltak. Holttestek azonban nem voltak. A szörnye nyilvánvalóan felfalt mindenkit, aki elég ostoba volt ahhoz, hogy összeakaszkodjon vele.

Wynter méltóságteljesen félresöpörte véres frufruját, miközben megköszörülte a torkát, és hátrébb állt, hogy helyet adjon nekik. – Lefelé tartasz?

Azazel elmosolyodott. Barátja hitvese őrült volt. Ő pedig szerette az „őrülteket”.

 

*

 

Azazellel az utca közepén állva, miközben a dühös Cain a tündérek sora előtt járkált, Wynter egy gyors pillantást vetett a szövetségére. Oldalt álltak egy maroknyi segéddel – néhány Cain szolgálatából, néhánya pedig Azazeléből –, és úgy tűnt, hogy mindannyian céltudatosan távol akartak maradni a hitvese radarjától.

Nem volt meglepő, hogy Cain teljesen kiakadt az elrablási kísérlet hallatán. Még mindig ebben az állapotban volt. Nos, ez volt az ő változata a tombolásnak – nem vesztette el a nyugalmát, de hideg, halálos düh sugárzott róla, ami még ijesztőbb volt, mert annyira természetellenesen uralta. Ez a düh meglehetősen megvilágította a szemét, így igazán érthető volt, hogy egyik tündér sem akart a szemébe nézni.

Szándékában állt kikérdezni a potenciális rablók udvarának minden tagját, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nincsenek benne az ostoba tervben. Tekintve, hogy senki sem lenne olyan ostoba, hogy beismerje a bűnösségét, ez talán értelmetlennek tűnt volna... de Cain kivételesen jó volt a hazugságok kiszűrésében.

Mindannyian tudatlanságról nyilatkoztak, megesküdve, hogy soha eszükbe sem jutna bántani a hitvesét. Wynter úgy vélte, hogy többségük valójában ártatlan. De volt néhány, akiknek az állításai nem igazán hangzottak igaznak. Cainnek is hasonló gyanúja lehetett, mert felszólította az említett tündéreket, hogy lépjenek elő.

A három hím ahelyett, hogy lépett volna egyet, inkább kissé előre csoszogott, lomhán és habozva. A trióhoz legközelebb álló tündérek lehajtott fejjel elhúzódtak tőlük.

Az egyik bűnös szóra nyitotta a száját.

– Egy szót se! – parancsolta Cain, hangja ostorcsapásként csattant. – Hazudtatok nekem! Mindhárman. Tudtatok az összeesküvésről, hogy elrabolják a hitvesemet, és átadják az Aeonoknak!

Egyikük sem tagadta. Bölcs. Nem lett volna értelme.

– Nem számít, hogy nem segítettek az udvarotok két tagjának abban, hogy megpróbálják elrabolni – mondta Cain. – Jelenthettétek volna nekem a tervet. Vagy Wynternek. Vagy Azazelnek, hiszen végül is az ő szolgálatában álltok. Figyelmeztethettetek volna valakit. De nem tettétek. Nem mondtatok semmit. Nem tettetek semmit. És most, a sérelmet tetézve, hazudni merészeltetek nekem, hogy megmeneküljetek a megérdemelt büntetésetek elől!

A bűnös tündérek gyakorlatilag magukba gömbölyödtek.

– Talán érdekelhet benneteket, hogy a büntetésetek részeként Azazel meghívott, hogy vegyek részt a büntetés végrehajtásában.

Valaki felnyüszített, és Wynter igazán nem hibáztathatta őket. A Sheliával történt incidens világossá tette, hogy az Ősiek nem baszakodnak, ha fegyelmező intézkedésekről van szó – különösen Cain nem. De Wynter nem érzett együttérzést a tündérek iránt, mert tisztában voltak a kockázatokkal, amikor hallgattak, és mégis megtették.

Remegő ajkakkal az egyik bűnös tündér Cainre nézett. – Mi...

– Csend legyen! – csattant fel Cain. – Egyetlen olyan dolgot sem tudsz mondani, ami miatt megkímélnélek, vagy ami enyhítené a kínokat, amiknek ki akarlak tenni, úgyhogy fogd be! Kibaszottul. Fogd. Be! – Azazel felé fordult. – Remélem, nem tiltakozol az ellen, hogy nem akarom túl gyorsan megölni őket.

– Ó, nem, nekem megfelel. – Azazel a segédeihez fordult. – Vigyétek őket a tömlöcbe!

A segédek gyorsan engedelmeskedtek, és nem voltak kíméletesek.

Cain Wynter felé vette az irányt, arca hideg volt és kemény, mint a gránit. Elnyelte a lány személyes terét, de nem ért hozzá. – Lehet, hogy eltart egy darabig.

– Szánj rá annyi időt, amennyire csak szükséged van! – Nem volt problémája azzal, amit a férfi tenni készült. Különösen, amikor tudta, hogy a férfi nem engedheti meg magának, hogy ilyen helyzetben engedékeny legyen.

Cain tekintete a nő szövetségére siklott. – Ne hagyjátok egyedül!

Xavier tisztelgett neki. – Ó, nem áll szándékunkban!

Cain még egy utolsó pillantást vetett Wynterre, aztán Azazellel együtt elsétált.

Anabel kifújta a levegőt. – A fenébe, Wyn, az embered ijesztő!

Delilah bólintott. – Teljesen félelmetes.

Ezt Wynter nem tudta és nem is akarta letagadni. Felsóhajtott, undorodva és fáradtan, hogy fulladozik a vérszagban. – Le kell zuhanyoznom, meg ilyesmi!

Amikor elindultak a házikó felé, Hattie megveregette a karját. – Egy fürdőt javasolnék. Egy kis forró teát. Talán még egy-két süteményt is.

Jól hangzott. – Amíg nem a te „különleges süteményeid”. Nincs kedvem betépni.

Hattie az orrát ráncolta. – Nem egy olyan érzés, amit valaha is meg fogok érteni, kedvesem, de rendben van.

Visszatérve a házikóba, Wynter felballagott a lépcsőn, és egyenesen a saját fürdőszobájába ment. Bármennyire is vonzotta a forró fürdő gondolata, nem akart abban a vérben és trutyiban ázni, ami jelenleg beborította. Miután lehámozta magáról az undorító ruháit, és leszedte a testéről az összes húsos darabot, ami eltömíthette volna a lefolyót, belépett a zuhanyfülkébe, és elkezdte tisztára súrolni magát.

Ez tényleg túl gyakran történt az elmúlt napokban.

A forró vízsugár alatt állva, miközben a vérfoltos szappanbuborékok lecsúsztak a testén, Wynter hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Csak ekkor engedte meg magának, hogy érezze a dühöt, amelyet elfojtott, hogy ne táplálja Cainét; csak ekkor engedte, hogy felforrósítsa a vérét, megfeszítse az állkapcsát és összeszorítsa a gyomrát.

Nem volt biztos benne, hogy kire volt a legjobban dühös – azokra a kibaszott tündérekre, amiért megpróbálták elrabolni, Adamre, amiért vérdíjat tűzött ki a fejére, vagy saját magára, amiért ilyen könnyen beleesett a csapdába.

Nem túl gyengéden felhabosította a sampont a haján, majd nagyot sóhajtott. Az értelme tudta, hogy ostobaság haragudni magára. Elvégre a tündérek nemcsak abban voltak profik, hogy illúziókat hozzanak létre, hanem abban is, hogy csapdába ejtsék az embereket. Egyszerűen csak célozgató megjegyzéseket tettek, és az áldozatuk képzelete kitöltötte a részleteket.

Egy boszorkány a régi szövetségéből egyszer azt mesélte Wynternek, hogy gyermekkorában hogyan esett csapdába egy tündér illúziójában. Úgy tűnt, napokig tartott. Cilla nem evett és nem aludt ez idő alatt, pedig azt hitte, hogy evett. Ha nem jön valaki, hogy segítsen Cillának kiszakadni, akkor meghalt volna.

Valójában, Wyntert valószínűleg meg kellene nyugtatnia, hogy nem sokáig volt benne a dologban. Néhány pofon és lökés Kalitól és a szörnyetegétől, és át is látott az illúzión, és visszatalált a valóságba. De hülyeség ide vagy oda, Wyntert mégis megdöbbentette, hogy szerepet játszott a saját csapdájában.

A tündérek Cain és Seth néven mutatkoztak be, tehát ő Caint és Sethet látta.

A tündér azt mondta neki, hogy a vár felé tartanak, így hát látta a várat.

Ugh!

Wynter leöblítette a sampont, és figyelte, ahogy a rózsaszínes hab lecsúszik a lefolyón. Meg kellett adnia az érte jövő két tündérnek, hogy pokolian tökösek voltak, hogy kockáztatták Cain haragját azután, hogy Shelia milyen sorsra jutott. Nos, egy kétmillió dolláros ajánlat hülyeségekre késztetheti az embereket, nem igaz?

Egy újabb kör sampon, majd kondicionáló után Wynter még egyszer utoljára beszappanozta az egész testét, és – miután elégedett volt a tisztaságával – kikapcsolta a zuhanyt. Miután egy plüss törölközőt csavart a teste köré, és egy kisebbet a vizes hajzuhatagára, kilépett a fürdőszobából... és az éjjeliszekrényén egy bögre gőzölgő tea és három nagy muffin várta.

Csípett a szemhéja mögött. Azok az őrültek odalent vigyáztak rá. Tényleg vigyáztak rá. És ő imádta őket ezért.

A teát kortyolgatva rövid időn belül végzett a süteményekkel. Csak ezután szárítkozott meg, és öltözött fel. Alighogy megszárította a haját, Cain máris bejött a szobába. És ha a fenyegető tekintetéből lehetett következtetni, a három tündér megkínzásával töltött idő semmit sem csökkentett a dühén.

– Sírtak? – kérdezte, miközben a kefét és a hajszárítót is a komódja felületére tette. – Kérlek, mondd, hogy sírtak!

– Sírtak. Sikoltoztak. Könyörögtek. Nyávogtak, mint a kibaszott kiscicák. – Cain megfeszítette a vállát, és megropogtatta a nyakát. – Most annyira dühös vagyok, hogy kísértésbe estem, hogy kiirtassam az udvaruk minden tagját, függetlenül azok ártatlanságától.

Uh-oh. – Igen, jobb, ha ezt nem teszed.

Cain szemöldöke felszaladt. – Miért ne?

Ez egy őszinte kérdés volt. És nem gondolta, hogy ha azt mondja neki, hogy „Hát, ez nem helyes”, az sokat érne, amíg a férfi ilyen hangulatban van.

– Az emberek könnyebben kockáztatják a saját életüket, mint azokét, akiket szeretnek – mutatott rá, miközben odalépett hozzá. – Ha világossá teszik, hogy az elárulásom nemcsak a saját, hanem a szeretteik halálához is vezetne, talán kurvára kétszer is meggondolják, hogy megtegyék-e. A szörnyetegem egyetért azzal, hogy ez egy fantasztikus ötlet lenne.

Hát persze, hogy a könyörtelen szarság ezt tette. – Az udvarokban, falkákban és szövetségekben azonban nem minden ember törődik valójában egymással. Néhányan csak azért gyűltek össze, mert a létszám biztonságot nyújt. – Wynter a férfi nyaka köré kulcsolta a karját, és hozzásimult, remélve, hogy megnyugtatja és megbékíti, de ez valóban olyan volt, mintha a testét egy téglafalhoz szorította volna. – Emellett az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt megpróbálják beváltani a fejpénzt.

A férfi hitetlenkedő pillantást vetett rá. – A mai események mást sugallanak.

– Előtte azonban jó ideig nem próbáltak elrabolni, nem igaz? És csak amikor Adam megemelte a vérdíjat, akkor csábult el valaki annyira, hogy megkockáztassa. Tekintve, hogy a tündérek drámai módon kudarcot vallottak, kétlem, hogy bárki más is megpróbálná. De ha tényleg biztosra akarsz menni, kínozd meg nyilvánosan az új tündér foglyaidat, ahogy Sheliával tetted.

– Lehet, hogy ezt fogom tenni! – morogta. Megfogta a lány csípőjét, és homlokát az övére nyomta. – Hála a fasznak, hogy megérezted, hogy egy illúzió csapdájába estél, bár fogalmam sincs, hogyan tetted. A tündér-mágia nagyon erős. Nem lett volna szabad átlátnod rajta.

– Egy kis segítséget kaptam a szörnyemtől és Kalitól.

– Mégis, technikailag nem kellett volna olyan hamar meglátnod a valóság villódzását magad körül, ahogyan azt tetted. Ennek legalább néhány óráig nem kellett volna megtörténnie.

Wynter felemelte, majd leengedte a vállát, érezte, hogy a szája felfelé ível. – Mit is mondhatnék? Ilyen lenyűgöző vagyok. – Ujjbegyeivel megsimogatta a férfi tarkóját. – Egyikünk sem vacsorázott még, és a sütemény, amit ettem, nem volt túl sok. Megyünk enni?

Felemelte a fejét. – Sokkal szívesebben mészárolnám le a foglyok egész udvarát.

Wynter látta rajta, hogy a férfi komolyan gondolta. Ami még rosszabb, hogy őszintén fontolgatta. – Hmm, mi lenne, ha inkább megdugnál?

A férfi parancsoló pillantást vetett rá. – Azt hiszed, szexszel el tudsz terelni?

– Azt hiszem, hogy sokkal kielégítőbb megoldásnak találnád, mint ártatlan tündérek meggyilkolását. Tévedek? – Kérlek, ne hagyd, hogy tévedjek!

A szája, amely kemény vonalba préselődött, nagyon lassan kezdett felfelé görbülni. – Nem. Nem, egyáltalán nem tévedsz.

Hála Istennek! – Akkor tégy magadévá!

A szemei felcsillantak. – Nehéz lesz. Kemény. Érezni fogod, mennyire ki vagyok akadva minden egyes lökésemben, és fájni fogsz nekem. Nagyon.

– Ígéretek, ígéretek!

Ezeket az ígéreteket be is tartotta.